Székesfehérvár városa már a honfoglalás óta napjainkig fontos hadászati-katonai központ szerepét töltötte be. A honvédségnek a civil lakossággal történő folyamatos együttműködésének így évszázados hagyományai vannak, amelyek napjainkban is folytatódnak. A város lakói és az itt állomásozó katonai egységek évszázadokon át mint egy „nagy család” közösségben éltek egymással. Hosszú idő óta a helyőrség léte fontos, meghatározó szerepet töltött be a város és az itt élők életében.

Talán ezért is nevezik a város lakói Székesfehérvárt „katonavárosnak”.  

Ez a történelmi hagyomány az évszádok során, a helyőrségi szerveződésből a szárazföldi erők parancsnokságává, majd a legutóbbi évektől egészen napjainkig a megyeszékhely életében a Magyar Honvédéség Összhaderőnemi Parancsnokság létrehozásával egy újszerű katonai szervezetté vált. A parancsnoki tisztséget Tömböl László mérnök altábornagy látta el.

 A megye és a város önkormányzata évente, tavasszal a Magyar Honvédelem napja alkalmából rendezi meg szép, és nemes ünnepét, melynek során Székesfehérvár köszönti katonáit. A jeles állami és egyházi ünnepek alkalmával jelenlétével tiszteletét fejezte ki az Összhaderőnemi Parancsnokokság vezetője is.

A tábornok hamarosan búcsúzik Székesfehérvártól, mivel a közelmúltban a legfelsőbb katonai tisztségre nevezték ki: a Magyar Honvédség vezérkari főnökeként teljesít szolgálatot. Korábban nem csak a parancsnoki tisztséget töltötte be, de az Összhaderőnemi Parancsnokság szervezeti kiépítésnek koránt sem egyszerű feladatát is ő irányította. Interjúnkban Tömböl Altábornagy Úrral két év fehérvári tapasztalatáról és élményeiről beszélgettünk.

Székesfehérvár megkapta azt a kitüntető címet, hogy a magyar honvédség katonai központja, az Összhaderőnemi Parancsnokság székhelyévé vált. Melyek voltak azok a főbb szempontok, amelyek ezt a döntést elősegítették?

Amikor a parancsnokság létrehozásával kapcsolatos tanulmányokat folytattuk, a beszélgetések során felmerült Veszprém és Budapest neve is. A főváros éppen a maga „központiságával”. Később pontosan ez volt az oka annak, hogy Budapestre még sem esett a választás. Hiszen nem lett volna szerencsés túlzott mértékben egy helyre centralizálni mindent. Veszprém esetében pedig a személyi elhelyezés kérdéskörében merültek fel problémák: nem tudja biztosítani az Összhaderőnemi Parancsnokság tervezett létszámát. Ugyanakkor a fővárostól is jelentősebb távolságra van, mint Fehérvár.

Sokan vannak – közöttük én magam is-, akiknek a fővárosból naponta be kell járunk Székesfehérvárra. Mindezek mellett Székesfehérvár tradicionálisan katonaváros. Nem csak abban az értelemben, hogy katonai alakulatok települtek a városba, hanem a tekintetben is, hogy a civil lakosság és katonaállomány körében meg van az az intellektuális, szellemi háttér, amelynek jelenléte elengedhetetlenül szükséges egy ilyen parancsnokság felépítéséhez. Sokkal egyszerűbb olyan környezetben egy fontos parancsnokságot kialakítani, ahol a civil társadalom is érti, felfogja, látja és támogatja a parancsnokságot. Többek között ezek voltak azok a főbb szempontok, amelyek miatt végül a fehérvári helyszín mellett döntöttek.

Fotó: Szűcs Gábor

 A szolgálati helyre történt kinevezése előtt, korábban milyen ismeretei voltak Székesfehérvárról?

Őszintén szólva kevés ismeretem volt. Mivel sokáig szolgáltam Veszprémben, a városon több alkalommal is átutaztam. Nem titkolom azt sem, hogy a feleségem egyik kedvenc városa Székesfehérvár, s mint általános iskolai tanár, korábban minden osztályát elhozta ide. Többször én is elkísértem őket. Ami a katonai szervezetet érinti, a Szárazföldi Parancsnokságról, illetve a Szárazföldi Vezérkarról, a hadsereg parancsnokságról nem tudtam túl sokat. A 90-es években mint a légierőnél dolgozó tiszt, részt vettem egyeztetéseken, voltak összekötői feladataim, különösen a harckészültségi feladatokkal kapcsolatos egyeztetéseknél.

Ilyen esetekben alkalmanként megfordultam Székesfehérváron, az Alba Regia laktanyában. Majd, miután 2003-tól a Honvéd Vezérkar integrációs főnöke lettem, többet foglalkoztam a szárazföldi csapatok tevékenységével, s így a Szárazföldi Parancsnoksággal is. Ismereteim ekkor jelentősen bővültek. Ha summásan szeretnék fogalmazni, akkor azt kell, hogy mondjam, nem tudtam a városról annyit amennyit tudnom kellett volna...

Rövid időn belül sikerült népszerűvé válnia. Ebben az is sokat segített, hogy minden jelentősebb városi, megyei rendezvényen, állami-egyházi ünnepen képviselte a honvédséget, és a parancsnokságot?

Úgy gondolom, igen! Meg kell, hogy mondjam, a dolog részemről teljesen tudatos. Hogy egy ember mennyire népszerű, nem az én dolgom megítélni. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy eléggé ismert vagyok a városban. Ennek hajtóerejét nem személyes ambícióim adták, sokkal inkább, az a cél, hogy a parancsnokságot és a magyar honvédséget képviseltem és képviseljem továbbra is. Úgy gondolom, minden vezetőnek, s minden katonának feladta, hogy megismertesse, promontálja a hadsereget, a honvédséget. Istennek hála, Székesfehérváron nagyon is jól ismerik a katonákat. Ennek egyik oka, hogy Székesfehérváron – a város komoly katonai múltjából fakadóan -, sok nyugdíjas él, dolgozik. Ezzel párhuzamosan a honvédelem ügye értő fülekre lelt a városban. És természetesen nem csak a katona, vagy egykori katona, hanem a civil lakosság körében is.

A városban a Honvédség és Társadalom Baráti Kör megalakulása és működése révén egy rendkívül pozitív és befogadó légkör alakult ki a honvédség katonai szervezete irányába. Mindebben kiemelkedő szerepe volt Dr. Gyuricza Béla vezérezredes, a székesfehérvári HTBK alapító és örökös elnökének. Mindig nyitott fülekre találtam a város és a megye vezetésnél, a társ fegyveres és civil szervezeteknél. Amikor a kapcsolatokat el kezdtük kiépíteni, könnyű volt a partnerséget megtalálni úgy az egyházak képviselőivel, mint a társadalmi szervezetekkel. Az a kapcsolat, amelyet a parancsnokság ki tudott építeni, vagy át tudott venni a Szárazföldi Parancsnokságtól, úgy gondolom, példaértékűnek nevezhető. Természetesen nem minden a mi érdemünk. Győrőssy tábornok úr és elődeié, és mindazoké akik abban az időben katonaként, tisztként, tiszthelyettesként, vagy közalkalmazottaként itt dolgoztak.

Nagyon fontos gondolatot említett. Ismeretes, hogy az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokaként szívügyének tekintette a civil kapcsolatok további erősítését. Erre azért is van szükség, hiszen a sorkatonai szolgálat hazánkban megszűnt, a „közvetlen katonaélmény” szélesebb körben eltűnőben van, a további kapcsolattartás a honvédelem és a lakosság között azonban elengedhetetlen.

Ez pontosan így van. A magyar honvédség a magyar társdalom szerves része. Ez még akkor is így van, ha egy sajátságos, egyenruhás, fegyveres szervezetről van szó. Rendkívül fontos rendeltetése van a társadalomra nézve. De nem lehet ezt a feladatot elvégezni, ha kiszakítjuk önmagunkat abból a társadalmi közegből, amelyből élünk, hiszen ebben a szűkebb-tágabb közösségben gyökerezünk... S hogy minél inkább biztosított legyen a támogatottság számunkra, a társadalomhoz kötődő szálainkat még jobban meg kell erősítenünk. Ehhez azonban meg kell magunkat ismertetnünk velük, beszélgetni és kommunikálnunk kell egymással...

Az itt elöltött két év során számos élménnyel gazdagodott. Milyen benyomást szerzett Székesfehérvárról?

Két dologról beszélhetünk. Egyrészt azokról az élményekről, amelyek a városhoz, a megyéhez és azok vezetőségéhez fűződnek és a parancsnoksághoz kapcsolódó benyomásokról. Ennek a parancsnokságnak a kialakítása, felépítése egy rendkívül nehéz és komoly feladatot jelentett. Pontosabban nem csak jelentett, hiszen ez a feladat még mindig tart, egy hosszú folyamatról beszélünk. A fejlődését folyamatosan figyelni kell. Kisebb-nagyobb gondok mindig felvetődnek, a pontosabb és jobb elképzelések megvalósítása érdekében. Ezeket az apróbb kiigazításokat el kell végeznünk.

Korábban is többször hangoztattam, hogy az egyik legfontosabb feladatot a megalakítás során a szervezeti keretek kialakítása mellett az állomány tudatának formálása jelenti. Nem szabad elfelejteni, hogy az itt dolgozók más és más haderőnemi közegből érkeztek. Szárazfölditől, légierőtől, logisztikai szervezetektől. Kevesen voltak azok kezdetben, akiknek volt összhaderőnemi tapasztalata. Így nem is ismerték a másik haderőnem kultúráját, feladatrendszerét, s nem igazán tudták, mit jelent együttműködni, összhaderőnemi módon gondolkodni, feladatot végrehajtani.

Azt gondolom, mára jó úton haladunk, hiszen az állomány nagy részében már kialakulóban van a szükséges gondolkozás, amikor képes és akarja is végiggondolni, mit jelent egy döntés a másik haderőnem számára, és hogyan kell megfelelően tervezni? Sokat támaszkodunk a külföldi beosztásokból, vagy a missziókból hazaérkező tisztjeinkre, tiszthelyetteseinkre. A város és megye életét tekintve szintén csak pozitív érzéseimről számolhatok be. Nagyon kellemes meglepetés volt a Székesfehérváron tapasztalható rendkívül nyitott, befogadó szellemiség. Példaként említem, hogy a meghívásunkra máris jöttek az érintettek, és bennünket is hívtak megbeszélésre, rendezvényekre. Meg tudtuk találni a közös hangot.

Nagyon sok tekintetben sikerült együtt gondolkodnunk a megye és a város vezetőségével a honvédelem ügyét érintően. Sok támogatást kaptunk a város vezetőségétől és leginkább Warvasovszky Tihamér polgármester úrtól, a HTBK elnökétől. Úgyszintén a környező települések vezetőitől, rendezvények lebonyolításhoz, a lakhatási, munkába állási, vagy a gyermekek iskoláztatási kérdéseihez. Távozó parancsnokként úgy érzem, köszönettel tartozom mindenkinek, a városnak, a megyének, az együttműködő társ fegyveres és a civil szervezeteknek, az egyházi vezetőknek. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk Veszprém megyéről sem.

Mi két helyőrségben települtünk: egyik része Székesfehérváron található, a másik nagyon fontos helyőrség pedig Veszprémben, az ott telepített hadműveleti központunkkal. Hadd éljek egy hasonlattal. Azt mondják, minden sikeres katonai vezető pályafutása mögött ott áll egy biztos családi háttér: egy feleség és a gyermekek, akik valamennyien támogatják. A város és tágabb környezete biztosította a katonaságunk számára a szükséges feltételeket. Ez által sikerre tudtuk vinni az Összhaderőnemi Parancsokság feladatát és működtetést. Sokszor éltünk át kemény és nehéz időszakot, de jó érzéssel távozom el Székesfehérvárról, a „katonavárosból”.