Újabb fehérvári szinkronkorcsolyás sikerek
Írta: Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztály   
2019. április 04.
Rekordpontszámmal zárult a versenyszezon a Székesfehérvári Curling Egylet szinkronkorcsolyázói számára. Április 6-án, szombaton 14 órától az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban tartják szezonzárójukat, amelyhez bárki csatlakozhat. Az érdeklődők nemcsak valamennyi csapat idei versenyprogramját nézhetik meg, hanem a szinkronkorcsolya mini csapat bemutatkozása után ingyenes, közös családi korcsolyázásra is lehetőség lesz.

 

 

A Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztályának két alakulata – a basic novice kategóriában a Pingvin és a mixed age kategóriában a Black Rose – a múlt hét végén a csehországi Jihlavában megrendezett nemzetközi versenyen egyaránt a negyedik helyet szerezte meg a kilenc, illetve nyolc csapatból álló mezőnyben. Rendkívül szoros verseny alakult ki az élbolyban – mondta el Bayer-Siági Nóra vezetőedző. „Mindezt jól mutatja, hogy mindkét kategóriában az aranyérmes egység és csapataink között egy ponton belüli volt a különbség, azaz századpontok döntöttek a helyezésekről. Nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével, ugyanis Jihlavában érték el a legmagasabb pontokat az egész évad során, így a záróversennyel valóban feltették a koronát a szezonra.”

A pihenés még nem kezdődött el a versenyzők számára, ugyanis a hétvégén Kaposváron az egyesület valamennyi csapata – Pingvin Pre-Juvenile, Pingvin Juvenile, Pingvin Basic Novice, Black Rose, Icebreakers –, mintegy 60 korcsolyázó fellépett a helyi szinkronkorcsolya szakosztály évzáróján. A kaposvári és a székesfehérvári korisok közt hagyományosan jó a kapcsolat, a Curling Egylet mentorklubként segíti a kaposvári munkát, az évzárókon is visszajáró vendégek. A színvonalas, látványos fellépéseket a kaposvári jégcsarnokban a lelátókat megtöltő közönség ezúttal is lelkesedéssel fogadta.

A Curling Egylet szinkronkorcsolyázói itthon, Székesfehérváron is megtartják ünnepélyes szezonzárójukat. Minden érdeklődőt szeretettel várnak április 6-án, szombaton 14.00 órakor az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ahol valamennyi csapat bemutatja idei versenyprogramját, illetve a szinkronkorcsolya-előkészítő és a mini csapat is fellép, majd családi közös korcsolyázásra is lehetőség lesz. A belépés díjtalan.

Az edzésmunka május közepéig még a jégen, ezután az iskolaév végéig tornateremben, illetve a szabadban és a görkorcsolya-pályán folytatódik úgynevezett „száraz” edzésekkel – avatott be a részletekbe Bayer-Siági Nóra. Kiemelte, hogy a szinkronkorcsolya kiváló sportág akár nézőként, akár résztvevőként mindazok számára, akik szeretik a zenét, az esztétikumot, a harmonikus és különleges mozgásformákat. Ugyanakkor a versenyzők számára kemény és áldozatos, összehangolt munka eredményeként jöhet létre akár a legrövidebb program is. Ehhez mind a szakmai, mind az egyéb szempontokat megteremti a szakosztály, aminek kapcsán a vezetőedző hozzátette: a Székesfehérvári Curling Egylet örömmel fogadja az adó 1%-os felajánlásokat is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."