Átadták az új Gárdonyi Rendőrkapitányság épületét
Írta: Rendőrség   
2019. április 11.
A kilencven fős állomány a zöldmezős beruházás eredményeképpen színvonalas, a mai kor követelményeinek megfelelő ingatlant vehetett birtokba.

 

 

Dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, Papp Károly r. altábornagy, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, dr. Balogh János r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány és dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője átadta a Gárdonyi Rendőrkapitányság új épületét.

 

1

 

Az ünnepélyes átadáson a jelenlévő vezetők felavatták Pogány Gábor Benő szobrászművész Sárkányölő Szent György című alkotását, mely a kapitányság homlokzatán kapott helyet. A Gárdony, Balassi Bálint utca 5. szám alatti épület átadásának alkalmából beszédet mondott dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes és dr. Varga Péter r. dandártábornok.

A beruházás következtében a kapitányság személyi állományának elhelyezésére ezidáig szolgáló négy különálló ingatlan helyett egy minden igényt kielégítő, 4840 m2 területű ingatlanon 2200 m2 alapterületű főépület, 93 m2 alapterületű melléképület, továbbá fedett kerékpár- és gépjárműtároló, valamint a szolgálati hajók részére fedett tároló áll rendelkezésre. A rendőrkapitányság munkatársai az átadott épületben a kor elvárásainak megfelelő körülmények között végezhetik a munkájukat, korszerű, kényelmes és gyors ügyintézést biztosítva a lakosság számára.  

 

2