A szürke nyár (Populus X canescens) egy hibrid faj: a rezgő és a fehér nyár kereszteződéséből jött létre. Közép- és Kelet Európa lakója, főként az Alföldön található meg. A száraz homoktól a hullámtérig sokféle helyen előfordul, gyökere mélyre hatol. Leginkább az olyan talajt kedveli, amelynek jó a vízellátása. – A vajali szürke nyár is egy igencsak nedvesnek mondható környezetben nőtte ki magát ilyen szép nagyra.

 
A vajali szürke nyár hazánk legnagyobb ismert példánya

Élőhelyét a Vajal-forrás táplálja. Vizenyős és ingoványos, amely mára már kevesebb, mint egy hektáros területre zsugorodott vissza. Körülötte szőlőskertek, gyümölcsök, hétvégi házak, művelt földek terülnek el. Korábban a szürke nyárt néhány fajtársa és füzek sokasága szórakoztatta. Aztán egyre kevesebb és kevesebb lett a lakótársa. A Bakonyt és a Vértest elválasztó Móri-árokban kicsinyke szigetként bújik meg ez a múltba visszarepítő, bozótos kis rész, amelynek határa egyre beljebb és beljebb tolódott. Ezért a Móri-árok Természeti Öröksége Alapítvány kezdeményezésére Mór Önkormányzata helyi védettség alá vonta a területet.

A precízség kedvéért íme a GPS koordináta, ha valaki útnak indulna: 47022’24.74” É,  18013’40.07” K

A megadott koordináták jók, én is odataláltam a hatalmas fához! (Fotó: Temesvári Márta)

Ide látogattam el, természetesen sportcipőben egy kiadós esőzés után, hirtelen felindulásból, s nem gondolva előre a következményekre… Vonzott a híres fa, s a kaland íze. Abból pedig akadt bőven!

A betonútról nem látszódott kitaposott út vagy ösvény, amely a fához vezetett volna, így kénytelen voltam útitársammal saját csapást kialakítani ad hoc módon, ahogy épp a süllyedő cipőtalpak, és a zoknihoz bekukucskáló mocsáros víz optimálisnak mutatta az irányt.

A fa környékét sűrű bozótos, mocsáros víz, nád veszi körül (Fotó: Temesvári Márta)

Sűrűn összenőtt bodzabokrok, sás, nád között evickéltünk. Az ingoványos élőhely gerinctelen és gerinces faunában viszonylag gazdagnak mondható. Láttunk erdei békát, barna varangyot, vöröshasú unkát, pettyes gőtét és vízisiklót is. A göcsörtös fákra odúkat vájt az idő és a harkályok, hogy aztán madarak költözhessenek beléjük – például a búbos banka. Nagyon sok védett állatfaj talált itt menedéket magának, s nyugalmat a szaporodáshoz, táplálkozáshoz.

Magam sem tudom, miért, de az indák között bujkálva, a vízcseppektől reszkető pókhálók és az életet éltető erdő ölelésében eszembe jutott Wass Albert első regénye, a „Farkasverem”. Az abban megjelenő vadregényes táj csodálatos illusztrálása… Nemhiába kapott érte Baumgarten-díjat az író…   

A „Farkasveremben” ugyan nem szerepelt a híres vajali fa, s nem is ez volt az eredeti témám, így visszatérek a lápos területhez, és a méretes fához: pár perces ingoványjárás után már láttam is a szürke nyárt. Néhány ága ugyan már elszáradt, megtépázták az évszázadok viharai, ám egy vastag főág még mindig a környező fák felé emeli a hatalmas, zöldellő koronát.

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://www.fmc.hu/2019/04/27/latogatoban-hazank-legnagyobb-szurke-nyarfajanal/