„Én és a családom”
Írta: Csordás Csilla   
2019. május 16.
A család nemzetközi napja alkalmából hirdetett rajzpályázatot óvodások és kisiskolások részére a Székesfehérvári Család és KarrierPONT. A felhívásra 63 alkotás érkezett. A Fehérvári Civilközpontban ma megnyílt kiállításon három kategóriában a legjobb három alkotás díjátadójára is sor került.

 

 

A család nemzetközi napja május 15-e. Az ENSZ 1994-ben nyilvánította e napot a család nemzetközi napjává.  A felhíváshoz Magyarország is csatlakozott. A kezdeményezés a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb „intézményére” irányítja. A Székesfehérvári Család és KarrierPONT e nemzetközi naphoz kapcsolódó programsorozatának részeként „Én és a családom” címmel hirdetett rajzpályázatot. Három kategóriában 3-4 éves és 5-6 éves óvodás gyermekek, illetve 7-10 éves alsó tagozatos iskolás gyermekek neveztek egy-egy rajzzal. Mint azt Berdó-Kovács Erika, a karrierpont vezetője elmondta, összesen 63 színes, mozgalmas alkotás érkezett.

Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok köszönetet mondott az alkotóknak és a szervezőknek. „Jó látni ezeken a rajzokon, hogy a gyermekek számára mi mindent jelent a család, amely egy társadalomban a legnagyobb értéket képviseli. A hétköznapok, ünnepnapok egy-egy pillanata jelenik meg a képeken: kirándulás, családi ebéd, vagy éppen egy nyaralás.  Mindenki számára bíztató visszajelzés, hogy a gyerekek egy biztonságot jelentő közösségként ábrázolják a családjukat. Ezek az erős közösségek jelentik Székesfehérvár jövőjét is.”

 A köszöntőt követően három kategóriában összesen kilenc díjat adtak át a tehetséges kis művészeknek. A 63 pályaművet az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodájából, a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvodából és a Tulipános Tagóvodájából, a Maroshegyi Óvodából, a Tolnai Utcai Óvodából, valamint a Felsővárosi Óvoda Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodájából, a Hétvezér, a Vasvári Pál és a Felsővárosi Általános Iskola diákjai küldték be.

A Székesfehérvári Család és KarrierPONT programsorozata május 18-án, szombaton családi nappal zárul. A Fehérvári Civilközpont előtti téren 10 órától tűzoltóautókkal, népi játszóházzal, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal, zenével várják a székesfehérvári családokat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."