Elkészült a Zsolt utca felső szakaszának felújítása
Írta: Bácskai Gergely   
2019. június 13.
Mintegy 45 millió forintos beruházással újították fel a Zsolt utca felső szakaszát, a Kadocsa utcától egészen a Karinthy térig. A Zsolt és a Géza utca csomópontjában pedig egy új gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki közvilágítással, illetve a Papagáj telep melletti járdát is felújították.

 

 

A beruházás a Városgondnokság ÚT 2017-19. programjának keretében valósult meg, a kivitelezést pedig a közbeszerzésen nyertes Orinoco ’2002 Kft. végezte. A munkaterületet április 18-án adták át és nem egészen két hónap alatt készült el az útfelújítás.

Deák Lajosné, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy nagyon fontos volt a gyalogos-átkelőhely építése, hiszen a buszmegállóból számos gyermek és idős közlekedik a Papagáj telep felé. Mint kiemelte: többször hívták az utcában lakók, hogy a kivitelező nagyon konstruktívan állt a kisebb egyedi kérések felé. „Remélem, mindenkinek a megelégedésére szolgál a felújítás. Szeretném felhívni az autósok figyelmét, hogy a Zsolt utca és Tolsztoj utca sarkán egy játszótér is található; kérem, közlekedjenek körültekintően, a sebességhatárok betartásával a megújult utcában.”

A szegélyépítés és -korrekció mellett az aknafedlapok cseréje is megtörtént. Mintegy 3200 négyzetméteren készült új aszfalt útburkolat, 336 méter hosszan újították fel a szegélyeket, 15 víznyelő rácsot cseréltek és 17 aknafedlapot emeltek szintbe.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."