Záróvizsgát tettek az első Sportközgazdász mesterszak hallgatói
Írta: Fraller Ildikó, BCE Székesfehérvári Campusa   
2019. június 24.
Sikerrel zárult a Sportközgazdász mesterképzés első évfolyama a BCE Székesfehérvári Campusán.

 

 

Dr. Cser-Palkovics András polgármester gratulált a záróvizsgákhoz, amelyet az országban egyedülálló nappali tagozatos, duális formában meghirdetett szak végső akkordjaként tettek a hallgatók: a hiánypótló kezdeményezés lehetőség az egyénnek a kiteljesedésre, a közösségnek pedig nagy szüksége van a szakemberekre, fejezte ki.


A diplomavédéssel lezárult az országban egyedülálló nappali tagozatos, duális formában meghirdetett Sportközgazdász mesterképzés első évfolyamának munkája, amelyet egy ünnepség keretében zárt az évfolyam a Budapesti Corvinus Egyetem és Székesfehérvár városának vezető képviselői jelenlétében. Tizenhárman tettek eredményes záróvizsgát a 2017-18-as tanévben elsőként elinduló szakon. A duális képzési formát közülük hatan választották: a hallgatók az Alba Regia SC, a Budapesti Honvéd SE, a Talmácsi Group és a Lagardere Sports Hungary együttműködő partnereknél szereztek gyakorlati tapasztalatokat.   

A tanulmányaikat sikerrel elvégző hallgatókat dr. András Krisztina szakfelelős, rektori megbízott köszöntötte. Kiemelte, hogy amikor a Corvinus Székesfehérvári Campusának dinamikus fejlődéséről van szó, akkor az infrastrukturális fejlődés mellett óriási jelentőségű a duális oktatási hagyományok megteremtése is. Elmondta, hogy a pénteki napon a legelső duális képzés hallgatói lezártak egy időszakot: jól felkészült szakemberek kerülnek ki a sportközgazdász szakról a munkaerőpiacra, akik tisztában vannak a módszertannal és gyakorlattal is. A végzősök olyan tudással rendelkeznek, amely biztosítja, hogy kiemelkedő vezetői és munkatársai lesznek szakterületüknek – fogalmazott.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester köszönetet mondott a fontos képzési struktúra úttörőinek, akik elindították a Sportközgazdász mesterszakot Fehérváron, valamint a hallgatóknak, akik részt vettek a képzésben – egy olyan területen, ami fontos a város életében, hiszen a kultúrával együtt a sportnak van jelentős közösségszervező ereje, fejezte ki. „Egyre nagyobb igény van olyan szakemberekre, akik rendelkeznek a sport szeretetével, valamilyen szintű ismeretével, de mellette a pénz fogalmával is tisztában vannak. A sport területén komoly üzleti vállalkozásokról van szó: a rengeteg állami, önkormányzati, európai uniós és a rengeteg szponzorációs támogatás mellett ezek már nem követhetőek, illetve fejleszthetőek a jó értelemben vett amatőr szemlélettel.” – fogalmazott a polgármester a szakértelmet és gyakorlatot kívánó munkáról, a képzésről pedig azt mondta, hiánypótló kezdeményezés: lehetőség az egyénnek a kiteljesedésre, a közösségnek pedig szükséges kívánalom.

A szak duális képzésének egyik vállalati partnere képviseletében Imre Géza, a Budapesti Honvéd Sportegyesület sportigazgatója gratulált a végzett hallgatóknak. A képzési formáról szerzett tapasztalataiból megosztotta, hogy ma már az ország minden részéből jelentkeznek duális képzésre, nagyrészt a dunántúli régióból. Szükség van jó sport- és gazdasági szakemberekre – lehetőség szerint olyan módon, ahogy a sportközgazdász szakon tanulók ezt képviselik.  

A hallgatók számos hazai és nemzetközi sportszakember bevonásával végezték tanulmányaikat, interaktív tanórák keretében. A képzés mögött álló szakmai műhely, a Sportgazdaságtani Kutatóközpont évről-évre újabb partnerekkel veszi fel a kapcsolatot oktatási és kutatási téren, amelynek eredményei a mesterképzés színvonalának folyamatos fejlesztésében is jelentkeznek. Többen kiemelkedő teljesítményt értek el tanulmányi eredményük, tudományos teljesítményük terén, és van, aki a PhD-képzésen való továbbtanulást választotta. Teljesítményüket elismerő szavakkal, oklevéllel jutalmazták a szak, illetve a város vezetői.

2019 őszén a Sportközgazdász mesterképzés harmadik évfolyama kezdi meg tanulmányait Székesfehérváron.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."