A hadifogságban elhunyt Gyóni Géza költőre emlékeznek
Írta: Havasi Tímea   
2019. június 25.
Gyóni Gézára, a szibériai hadifogságban mindössze 33 évesen elhunyt költőre emlékeznek június 25-én, kedden a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az esemény a díszudvaron kezdődik, majd az intézményben egy előadással folytatódik, a belépés ingyenes.

 

 

Gyóni Géza magyar evangélikus teológus hallgató, költő és újságíró 1884. június 25-én született. Alkotói korszaka az 1910-es évek körül kezdődött és egészen a haláláig folytatódott. A költő napra pontosan 33. születésnapján, 1917. június 25-én hunyt el a szibériai Krasznojarszkban. Küzdelmes életútjáról és a Nagy Háborúban vállalt lélekmentő szolgálatáról a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban emlékeznek meg.

Az esemény június 25-én, kedden 16.00 órakor az intézmény udvarán, Gyóni Géza szobránál kezdődik. Ezt követően a Szent László teremben Toldi Éva újságíró, tanár tart vetítettképes előadást Gyóni Géza, az első világháború Radnótija címmel. Az előadó méltó módon foglalja össze a költő küzdelmes életútját és költészetét, középpontban a szomorú sorsfordulatokkal és a minden körülmények között lángoló kötelességtudatával.

A megemlékezésre és az előadásra díjtalan a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."