Minden eddiginél erősebb színházi jelenlét az idei Campus Fesztiválon
Írta: Bakó Csaba   
2019. július 18.
A Campus Fesztivál mind a négy napján kora délutántól hajnalig üzemel majd a Csokonai Színház rendezvénytere, ahol gyerekprogramoktól kezdve, komolyzenén és színdarabokon át a kísérletező kedvű jazzmuzsikáig terjed a programok spektruma Fesztivál a fesztiválban.

 

 

A helyszínen minden nap a Csokonai Csimota nevű gyerekprogrammal veszi kezdetét a program 15 órakor. 16 órától Kodályóra néven tart egyórás komolyzenei koncerteket a debreceni Kodály Filharmónia. Ez alól csak a csütörtöki nap lesz kivétel, aznap ugyanis 16 órától egész éjfélig a hazai színművészeti egyetemek bemutatkozó előadásai lesznek megtekinthetőek, így a budapesti Színművészeti Egyetem mellett jelen lesz többek között Veszprém és Kaposvár is.

A 19 órai idősávban mindennap eltérő program veszi kezdetét: szerdán Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán közös összművészeti estjére (Mellettünk) kerül sor, pénteken Gerlóczi Márton ’A csemegepultos naplója’ című darabját láthatja a közönség, míg szombaton Patrick Süskind A nagybőgő című munkája kerül színpadra az Orlai Produkció jóvoltából.

22 órai kezdettel a Csokonai Színház művészei készülnek tematikus estekkel: szerdán nemzetközi sanzonválogatás lesz a repertoáron, pénteken magyar sanzonválogatás, szombaton pedig opera- és operett válogatás lesz hallható.

Csütörtöktől szombatig éjféltől a ”Szabad a zene” címen futó programsorozat várja az érdeklődőket, amelyekben kortárs zenei világok tárulnak fel. Csütörtökön a Bozontos Remény nevű formációé a színpad, amelyben a Wahorn András mellett a humorista Hadházi László egy másik oldalát ismerheti meg a közönség. Pénteken a Middlemist Redből ismert Nóvé Soma által alapított Mordái és a tagokból alakult Free Flow Session koncertje lesz látható, a zárónapon pedig a debreceni származású, európai hírű free jazz szaxofonos Akosh S. (Szelevényi Ákos) és Miklós Szilveszter közös produkciója kerül színpadra.

 

Új állást találni buli! Találd meg álmaid munkáját a Campuson!

 

A Job Street a legnagyobb régiós cégek utcája a Campus Fesztiválon (a főbejáratnál/ 80 m hosszan), ezen keresztül célzottan az álláskeresők és állást kínálók találkozási pontja. Egyfajta állásbörzeszerű programhelyszín, ahol rendhagyó környezetben ismerheted meg a legnagyobb régiós cégeket. Itt nem kell öltönyben feszengened, látogasd meg a cégeket, ahol minden kérdésedre választ kaphatsz.

 

Résztvevő cégek: MÁV Magyar Államvasutak Zrt., HUNGAROCONTROL ZRT., Meló-Diák diákmunka, Trans-Sped Kft., Joyson Safety Systems Hungary Kft., IT Services Hungary Kft., Richter Gedeon Nyrt., Dataexpert Services Kft., Flowserve Hungary, Debreceni Szakképzési Centrum, Medicor Kéziműszer Zrt., Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, TEVA Gyógyszergyár Zrt., FAG MAGYARORSZÁG IPARI KFT., EPAM Systems

 

Komfortos fesztivál készpénz nélkül

 

A Campus Fesztivál a számos programon és attrakción kívül számos közérdekű és kényelmi szolgáltatást kínál.

A fesztivál területén idén is kártyával lehet fizetni. Fizetésre Unipass és DEKa kártyával, HelloPay fesztiválkártyával valamint bármely kereskedelmi bank érintésmentes bankkártyájával lehetséges.

A Campus nem véletlenül büszke a legkomfortosabb fesztivál címére: kulturált beltéri mosdók, a stadion területén rengeteg angol wc, a főbejárat közelében nagy kapacitású kerékpártároló és korszerű értékmegőrző, laptop- és telefontöltési lehetőség, DKV jegypont, nagy választékot nyújtó szupermarket, mobil kormányablak, valamint szakképzett egészségügyi személyzet biztosítják a fesztiválozók kényelmét és biztonságát.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."