Új dallal jelentkezik Zsigmond Lala
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. július 12.
Az idén februárban megjelent dala után új slágerrel és klippel jelentkezik Zsigmond Lala, a 2013-as Fehérvár Hangja különdíjasa. A premier előtti klipbemutató sajtótájékoztatón a tehetséges énekes mellett részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Tóth Barbara, a klipben közreműködő Free Spirit Dance vezetője.

 

 

 

Zsigmond Lala, akit már jól ismerhet a fehérvári közönség, Keszthelyen született. 12 éves korában kezdett el érdeklődni az éneklés iránt. Pályafutása 2010-ben indult el, amikor megnyerte a Keszthelyen is csillag születhet elnevezésű tehetségkutató versenyt. Székesfehérváron először a 2011-es Fehérvár Hangja tehetséggondozó versenyen tűnt fel, amelynek 2013-as évadában különdíjat is nyert. „2017-ben diplomáztam a Kodolányi János Főiskola jazz-ének szakán, ahol olyan kiváló tanáraim voltak, mint Pély Barna, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Az elmúlt pár évben számtalan alkalommal vehettem részt Székesfehérvár városi programjain, legutóbb például a Városi banketten, - szerencsére jól alakul a karrierem.” – mondta el az énekes.

Székesfehérvár, mint a klasszikus értelemben vett mecénás, elkötelezetten támogatja tehetséges fiataljait. Dr. Cser-Palkovics András polgármester kifejtette: azt, hogy a fiatalok fontosak, nem csak mondani kell, hanem tettekkel is kifejezni. „Az első úton az első lépések mindig a legnehezebbek. Igaz ez az egész picik első lépéseire, de igaz ez azokra is, akik a felnőtté válás útján teszik meg első lépéseiket; amikor már tudják, hogy mit szeretnek és miben tehetségesek. Ennél a pontnál van a közösség támogató erejének nagy felelőssége: érdemes és kell is őket ebben támogatni. Szimpatikus volt számunkra, hogy székesfehérvári közösségek összefogásában, munkájában valósult meg Lala új klipje, amelynek remek végeredménye lett.” A polgármester hangsúlyozta, továbbra is támogatni fogják a város tehetségeit, azt kérve, hogy ha a világ színpadain állnak majd, akkor se felejtsék el Székesfehérvár nevét.

Az „Aki tudja” című új nyári sláger videoklipjét Zsigmond Lala a Free Spirit Dance táncosaival közösen készítette. Vezetőjük Tóth Barbara elmondta, a jó hangulatú forgatás alatt teljesen egyetértettek a koncepcióval, remekül érezték magukat a közös munka alkalmával, így nem kizárt egy hosszabb távú együttműködés sem.

Az új dal szerzője ezúttal is Szabó Zé volt, akivel már nem először dolgozik együtt a fehérvári énekes. A zenei munkák márciusban indultak, a klip forgatására pedig egy hónapja került sor. Az „Aki tudja” hivatalos premierjét július 12-én, pénteken 16.30 órakor a Mistral Kiadó hivatalos Youtube-csatornáján tartják.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."