Hangos Biblia felolvasására várják a jelentkezőket
Írta: Havasi Tímea   
2019. augusztus 08.
A Hangos Biblia felvételeihez keres felolvasókat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház. A résztvevők az Ószövetséget olvassák fel augusztus 12-én, hétfőn és 13-án, kedden. Az intézmény köszönettel várja a jelentkezőket.

 

 

A Szentírás éve kapcsán készült vatikáni felmérés szerint a katolikus hívek 10 százaléka hallgatja és mindössze 1 százaléka olvassa a Bibliát. A változás elősegítésére 2016-ban elkezdődtek és idén folytatódnak a Hangos Biblia felvételei szervezett felolvasó csoportok közreműködésével. A teljes Ószövetségi Szentírás szövegét szeretnék rögzíteni 3 perces váltásokban.

Úgy vélik, hogy a jó kezdeményezés magában hordozza a jó változás gyümölcseit, az első lépéseket pedig önmagunkkal kell kezdenünk. Ennek szellemében lesz felolvasás a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban augusztus 12-én, hétfőn 15.00 órától maximum 20.00 óráig, de ha nem jutnak a végére, augusztus 13-án, kedden folytatják a felolvasást.

Az intézmény a Számok könyve és a Judit könyve rész felvételét vállalta. A teljes felolvasáshoz  95 fő szükséges, de ha kevesebben lesznek, az is megoldható. Szeretettel várnak mindenkit, aki örömmel kapcsolódik a kezdeményezéshez. Érdeklődni és jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: +36 30 47 16 069;   +36 20 94 44 508;   22/502-888.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."