Nézd, lásd, fotózd, oszd!
Írta: ÖKK   
2019. augusztus 15.
Göndöcs Csaba építészmérnök fotóiból nyílik kiállítás augusztus 16-án, pénteken 18 órakor Székesfehérvár-Kisfaludon, a közösségi házban. A tárlaton megjelenő képek közös jellemzője, hogy kiemelten foglalkoznak a negatív tér megjelenítésével, a mesterséges és természetes környezet kölcsönhatásával. A mobiltelefonnal a közösségi felületekre készült, a szokásostól eltérő kompozíciójú fényképek különleges élményt nyújtanak a nézőknek. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

 

Első kiállítására készül Göndöcs Csaba. A székesfehérvári építészmérnök érdeklődése annak idején pécsi tanulmányai során fordult a mesterséges, épített környezet felé, amelyben elsősorban a felületek, vonalak, metszéspontok összességéből kirajzolódó összhang vagy éppen diszharmónia ragadta meg.

A fényképezéssel a 2000-es évek közepén kezdett el komolyabban foglalkozni, ekkortól már tudatosan alakította a fotói kompozícióit, a néző figyelmét jellemzően egyes épületek, építmények, terek olyan részleteire irányítva, amelyek felett a hétköznapokban átsiklunk. Göndöcs Csaba vallja, nyitott szemmel kell járni a világban ahhoz, hogy az ember meglássa, amit kevesen vesznek észre. Az általa rögzített, eltérő kompozíciójú képeket pedig rögtön megosztja közönségével a világhálón.

A Kisfaludi Közösségi Házban augusztus 16-án, pénteken 18 órakor nyíló tárlatra minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."