Szent István nap a magyar állam bölcsőjében
Írta: Kodácz Csengele   
2019. augusztus 19.
Dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere mond ünnepi beszédet augusztus 20-án, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A parkban ünneplők honvédelmi bemutatóra, kézműves vásárra és hagyományőrző programokra egyaránt számíthatnak.

 

 

Látványos katonai programmal és a kenyérhez kötődő, mezőgazdasági
néphagyományokkal készül megünnepelni az ország születésnapját a Csongrád
Megyei Önkormányzat, és a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

Az Árpád emlékmű előtt 14 órakor kezdődő ünnepségen tesznek esküt a Csongrád
megyei 46. Területvédelmi Zászlóalj önkéntes tartalékos állományának új
tagjai, dr. Benkő Tibor, honvédelmi miniszter, a rendezvény szónoka
jelenlétében. Ezt követően adja át a Csongrád Megyei Önkormányzat
elismeréseit Kakas Béla, a közgyűlés elnöke. A magyar államiság bölcsőjének
számító emlékhelyen ünneplőket Farkas Sándor, az Agrárminisztérium
miniszterhelyettese is köszönti. A hagyományoknak megfelelően megszentelik
az új kenyeret, amelyet Makra József, Ópusztaszer polgármestere fog
megszegni. Az ünnepi műsorban közreműködik a MH 5. Bocskai István
Lövészdandár Helyőrségi Zenekara az üllési Fonó Táncegyüttes, a POR zenekar
és Erdélyi Luca népdalénekes, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny
kategória győztese.

További információk:


Kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából


A hagyományoknak megfelelően ezen az ünnepségen veszik át a kitüntetettek a
Csongrád Megyei Közgyűlés elismeréseit.

Alkotói díjat kap Máté Bence természetfotós, Dávid Júlia képzőművész és
Szatmári Imre tűzoltó dandártábornok.

Csongrád Megye Közigazgatásáért díjat vehet át dr. Juhász Tünde, Csongrád
megye kormánymegbízottja, dr. Tóth Flórián, a Szentesi Járási Hivatal
vezetője, és Magyar Mihályné, Balástyai jegyző.   

Csongrád Megye Kultúrájáért és Közneveléséért díjjal ismerik el Palánkai
Tibor építész, Zsámboki Erika a Makó Városi Kulturális és Közművelődési Kft.
igazgatója, Kertész Ákos, a Szentesi Hangversenyközpont vezetője, valamint
Dénes Ildikó, az Újszentesi Általános Iskola aligazgatója munkáját.

Csongrád Megye Közrendjéért és Közbiztonságáért díjat kap Balogh Szabó Imre
ezredes, szentesi rendőrkapitány.

Programok egész nap

A nemzeti ünnep alkalmából kézművesek vásári standjai fogadják egész nap a
látogatókat a Nemzeti Összetartozás Szobra körül. 10 órától 18 óráig lesz
látható a Nagyréten a honvédség bemutatója, amelyben részt vesz a
hódmezővásárhelyi MH 5. Bocskai István Lövészdandár. A modern haditechnikai
gépek mellett a honvédség fejlődése is megelevenedik a honfoglalás-kori
lovasbemutató, a Szablyavívó Iskola, a Pálffy huszárok és a szegedi
Haditechnikai Park jóvoltából. A skanzenben a kisebbek kézműves
foglalkozásokon, bábszínházi előadásokon vehetnek részt. Emellett néptánc és
népzene is színesíti a programot, a kemencében hagyományos kenyeret sütnek,
pont úgy, ahogyan nagyanyáink tették! A Szeri Gyógynövényházban egésznap
gyógynövényekből készült teák kóstolójával, a Nomád Parkban szalagszövéssel,
nemezeléssel várják az érdeklődőket.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."