Bálint gazda, a százéves kertész
Írta: Fehérvári Hírek   
2019. szeptember 06.
Bánó András közreműködésével született meg az ország Bálint gazdájának egyedülálló életrajzi könyve, melyben Bálint György száz évének bölcsességével mesél családról, hazaszeretetről, a munka öröméről, mi pedig végre bepillantást nyerhetünk élettörténetének eddig számos, el nem mondott fejezetébe. A könyv bemutatójára szeptember 7-én 10:30-kor, a Pozsonyi Pikniken kerül sor. A beszélgetést követően a szerzőpáros a Helikon Kiadó standján dedikálja először a kötetet.

 

 

„Az embernek csak egy élete van. Én világéletemben a földeken szerettem igazán dolgozni. Ugyanakkor barátaim azzal érvelnek, hogy amit újságíróként, tévésként, könyvek írójaként létrehoztam, abból sokkal több haszna lett az országnak, mintha földet művelő ember maradtam volna. Ez egy örök vita volt – és maradt is.”

Bálint György

 

Képtalálat a következőre: „bálint gazda könyv”

 

Vajon mi a hosszú élet titka? Ha a 100. születésnapját ünneplő Bálint Györgytől, az ország „Bálint gazdájától” kérdezzük, nem számíthatunk az ilyenkor szokásos válaszokra. A hivatásos és az amatőr kertészek százezreinek mentora ebben a különleges önéletírásban arról mesél, hogyan élte túl a munkaszolgálatot és a mauthauseni haláltábor borzalmait; milyen következményei voltak annak, hogy kuláknak nyilvánították; mit érzett, mikor közölték vele, nincs szükség a tízezrek kedvencévé vált Kedves Húgom! címet viselő kertészeti tanácsadó rovatára; miként tette túl magát azon, hogy megszűnt a számára országos ismertséget hozó tévéműsor, az Ablak. Bálint gazda aprólékos részletességgel veszi sorra élete fontos eseményeit, miközben az átélt szenvedések és megpróbáltatások miatt soha senkit sem hibáztat. Egy százéves ember szavára mindig érdemes odafigyelni, Bálint György esetében ez különösen igaz, hiszen hosszú élete során emberpróbáló időket, sorsfordító éveket is megélt.

 

„Több mint negyvenéves újságírói pályafutásom egyik legnagyobb ajándéka, hogy közelről megismerhettem Gyuri bácsit, és lejegyezhettem megindító életútjának megannyi történetét.”

Bánó András

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."