Ezekben az országokban a legjobb nyugdíjasnak lenni
Írta: Nyugdíjmásképpen   
2019. szeptember 19.
A hazai nyugdíjkérdések vitatásakor újra és újra felmerülő probléma, hogy a társadalmunk egyre inkább elöregszik, azaz egyre kevesebb a fiatal, miközben a várható élettartam egyre jobban nő. Ebből kifolyólag több lesz a nyugdíjas is, és egyre kevesebb az aktív munkavállaló - akinek a járulékaiból a nyugdíjakat képesek lennének finanszírozni.

 

 

Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő 30-40 évben a nyugdíjra jogosultak száma mintegy kétszeresére nő és ezáltal a nyugdíjak is jelentősen csökkenni fognak.  Ennek a folyamatnak az elkerülhetetlen vége az, hogy előbb-utóbb komoly gondokba fog kerülni a hazai nyugdíjrendszer. 

Épp ezért sokakban felmerülhet a kérdés: vajon máshol jobbak lennének-e a körülmények? Nagyobb anyagi biztonságban élhetnénk más országokban? 

Image
Melyik országban a legjobb nyugdíjasnak lenni? (Fotó: Pixabay)

Lássuk azokat az országokat, ahol szebb nyugdíjas időkre számíthatunk!

A fejlettebb országok közül is kitűnik Hollandia, ahol a nyugdíjkorhatár nemtől függetlenül 65 év, melyet a közeljövőben 67 évre emelnek majd. A jóléti államokban egyébként is jóval magasabb, 80 év az átlagéletkor, míg hazánkban ez csupán 69 évre tehető. 

Szembetűnő különbség, mennyivel több időnk marad arra, hogy kiélvezzük a nyugdíjkorhatár elérése utáni éveket. A holland nyugdíjrendszer a hazai viszonyokhoz hasonlóan az állami költségvetésből és a munkáltatók által fizetett járulékokból áll, kiegészülve egy önkéntes alapú megtakarítással. Egy egyedülálló nyugdíjas minimum 1050 euró járadékot kap havonta, ehhez jön még hozzá az önkéntes alapon összegyűjtött megtakarítás. 

Image
Nem mindegy, mivel töltjük a nyugdíjas éveket (Fotó: Pexels)

Ezzel szemben Ausztriában az átlagos nyugdíjba vonulási életkor 58 év, melyhez 1115 euró öregségi nyugdíjösszeg társul, ami külső szemmel nézve is igen kedvezőnek mondható. Ez az összeg az osztrák nyugdíjasok aktív korú keresetüknek a 80%-a, ami igen magasnak számít. 

Az egyik legmagasabb nyugdíjra Belgiumban számíthatunk, ahol a maximális nyugdíj összege egy egyedülálló nyugdíjas esetében eléri a 2144 eurót havonta, mindehhez 45 év munkaviszonyra van szükség. A rendszer itt is három részből tevődik össze a társadalombiztosításra építve, azonban a nyugdíjasokat is bevonják, és a fizetésük 0-2% közötti összegével támogatják a rendszert.

Image
Vannak országok, ahol nem ütközik anyagi akadályba, hogy a nyugdíjas nyaralni menjen, világot lásson. (Fotó: Pixabay)

Franciaországban is hasonló nyugdíjrendszerrel találkozhatunk, ahol az átlag nyugdíj összege 1640 euro. A nyugdíjkorhatár elérésével bárki nyugdíjba is mehet, azonban a teljes összegű támogatáshoz 41,5 év ledolgozott munkaidő szükséges. Ha valaki ezt megelőzően nyugdíjba vonul, 67 éves koráig csökkentett járadékban részesül, azonban utána felemelik az összeget, hogy teljes összegű ellátásban részesüljön.

Általánosságban elmondható, hogy Európa összes országában zajlik a nyugdíjkorhatár emelése, amit többlépcsős módon, évek alatt vezetnek be. Ez is jelzi, hogy a társadalom elöregedése minden egyes országra hatással van.

Image
Ha növekszik a nyugdíj, minőségibb életet élhet a nyugdíjas. (Fotó: Pixabay)

Hol tart vajon Magyarország?

Érdemes figyelembe vennünk emellett az országok saját nyugdíjrendszerét is, ahol egy 2016-os felmérés alapján Magyarország a világ többi országához viszonyítva a 33. helyen végzett.

Az első helyen Norvégia áll, őt követi Svájc, majd Izland, Új-Zéland és Svédország. Ezekben az országokban nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni vagy a munkahelyi alapú megtakarítási programokra, ezzel segítve a nyugdíjas évekre való felkészülést. Emellett ezen országok jóléti államrendszere is jóval erősebb alapokon nyugszik, szemben a hazaival.

Image
Megérdemeljük a nyugalmat és a gondtalanságot nyugdíjas korunkra! (Fotó: Unshplash)

Ahogyan azt már fentebb is írtuk, hazánkban jelenleg egyre inkább elöregszik a társadalom, így a nyugdíjasok száma is egyre nő, míg az aktív korúak száma csökken. Ez pedig nagyban veszélyezteti a hazai rendszert, ami a következő 20 évben egyre inkább leépül, így jobban kell aggódnunk a későbbi megélhetésünk miatt.

A magyar állam különböző módokon próbál tenni valamit annak érdekében, hogy a nyugdíjrendszer nehézségei kevesebb terhet jelentsenek a költségvetésre nézve. Ennek egyik módja a nyugdíjkorhatár emelése, ahhoz azonban, hogy megnyugtató megoldás szülessen további lépésekre lesz szükség. Ilyen például a magasabb járulékfizetési kötelezettség is, mellyel a munkáltatókat terhelnék tovább. 

Image
Időben gondolnunk kell a nyugdíjas éveinkre! (Fotó: Pixabay)

Szerencsére azonban vannak más megoldások is. Az utóbbi években ugyanis egyre inkább nő az öngondoskodásra való hajlandóság, amiből kifolyólag egyre több megtakarítási számlát nyitnak az emberek.

Ennek ösztönzése elsődleges, hiszen láthatjuk, hogy az állam részéről kevés olyan megoldás áll rendelkezésre, amely valóban megkönnyítené a helyzetünket, habár az általa nyújtott adóvisszatérítés mindenképp dicsérendő.

Próbáljunk meg tehát minél tudatosabban készülni a nyugdíjas évekre, hiszen - ha nem is teljesen nyugati színvonalon - de jelentősen jobban élhetünk, mintha szimplán a csekély állami nyugdíjra támaszkodnánk.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."