„A kibékíthetetlen ellentétek is kisimulnak!”
Írta: Koncsár Nándorné   
2019. szeptember 25.
A beregszászi közönség állótapssal jutalmazta a Pilátus éjszakája című előadást, mely a beregszászi színház nagytermében került bemutatásra. A címszerepet Jánosi Dávid, míg Pilátus feleségét, Claudia Proculát Gregor Bernadett alakította. A budapesti Újszínház művészei először jártak Kárpátalján.

 

 

 Az előadást a Kárpát-medence-szerte programokat kínáló Ars Sacra Fesztivál beregszászi eseményeként szervezte meg a helyi római katolikus egyházközség és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. A fesztivál célja, hogy rámutasson a művészet és a hit, a szakralitás összefonódásaira – mondta el Bunda Rita, az egyházközség szervezője előadás előtti köszöntőjében.

Ezután Fazekas István, a darab szerzője, Váci Mihály- és Jókai-díjas költő szólt a nagyérdeműhöz, aki arról beszélt, hogy a dráma megírását az a kérdés ihlette, mennyire avatkozhat bele a politika egy bírósági eljárásba, hogyan válhat zsarolhatóvá egy ítész, s hogyan gyakorolhatnak nyomást a külső tényezők lelkiismereti döntéseinkre.

A mű egy elképzelt, de nagyon is valószerű alaphelyzetre, férj és feleség magánbeszélgetésére építve mutatta be mindezt, kiindulva Máté evangéliuma 27. részéből:

„Amint pedig ő az ítélőszékben ül vala, küldte ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: »Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta«” (Máté 27,19). Fazekas a színdarab történelmi hátteréhez hozzáfűzte:

„Minden magyarnak van egy közös fájdalma. Ez a fájdalom közelebb visz bennünket Krisztus szenvedéstörténetéhez. Mi, magyarok, jól ismerjük azokat a helyzeteket, amikor az igazakat meghurcolják, az ártatlanokat elítélik, a védteleneket kifosztják. Ám Krisztusra tekintve mindig van okunk a bizakodásra, mert az Ő követésében még a kibékíthetetlen ellentétek is kisimulnak!”

Az előadást, melyet Falussy Lilla rendezett, sikerrel játszották több magyarországi helyszínen, folyamatosan látható az Újszínház színpadán, 2018-ban pedig, az Európai Kultúra Napján Rómában is bemutatták.

Az előadás után állófogadásra került sor, melyen Békésiné dr Lukács Angéla konzul asszony köszöntötte a művészeket és a Fesztivál résztvevőit.

 

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."