Béke Téri Pokróc Piknik
Írta: ÖKK   
2019. szeptember 27.
Mesezene, bábszínház, ökotippek, középkori bemutató és retró slágerek is lesznek a Béke Téri Pokróc Pikniken. A Szabadművelődés Háza és a HírBeleBumm csapata vasárnap 15 órától várja a Kodály iskola, az orosz katonatemető és a Lövölde utca által határolt parkba a pokróccal vagy pokróc nélkül érkezőket.

 

 

A júliusi Széna téri után ismét Pokróc Piknikre várják a fehérváriakat. Most vasárnap a Béke teret töltik meg pokrócokkal és színes programokkal a szervezők. A délután 3 órakor kezdődő rendezvényt a Pitypang mesezenkar gyerekkoncertje nyitja, majd a Figura Bábszínház felnőtteknek is szóló tárgyjátékos előadása következik, ahol hétköznapi használati tárgyak adnak elő négy jólismert Grimm-mesét.

Az esemény fővédnöke Molnár Tamás, a környék önkormányzati képviselője, aki elmondta, a városrészben élők régi igénye, hogy legyenek olyan rendezvények, amelyek összehozzák a környék lakosait. Lehetőséget nyújtanak a beszélgetésre, egymás megismerésére és a kikapcsolódásra. A Pokróc Piknik éppen ilyen rendezvény.

A program elkötelezett a környezetvédelem iránt. A sátrakban a Gaja Környezetvédő Egyesület környezetvédelmi tanácsadást ad, ökológia lábnyomszámítást végez, valamint napelem-bemutatót tart. Izgalmas lesz Csóri Manyi varrónő ökostandja is, ahol újrahasznosított anyagokból készíthetnek saját ökotatyót a vállalkozó kedvű résztvevők, Manyi segítségével! A foglalkozásvezető kérése, hogy aki teheti, hozzon magával kimustrált függönyanyagot, lepedőt, batiszt és sifon asztalterítőt, s mindenképpen cipőfűzőt. Mindből bevásárlószütyő készül. Mindeközben Sevella Zsuzsanna és a Gonda Emma gyerekek számára megálmodott készségfejlesztő MintaKINCStár elnevezésű kézműves programja, illetve a Borostyánkő hagyományőrzőinek fejedelmi udvartartása várja a Pokróc Piknik vendégeit. A pikniket Tibiton retró slágerparádéja zárja.

Az esemény helyszíne az orosz temető, a Kodály-iskola és a macskaköves kis Lövölde utca által közrefogott füves park. A szervezők sörpadokon és szőnyegeken, eső esetén pedig sátorban biztosítanak ülőhelyet, de arra bíztatnak mindenkit, hogy ha tehetik, hozzák el saját pokrócukat, piknikkosarukat a parkba. Idén az utolsó Pokróc Pikniket tartja A Szabadművelődés Háza és a HírBeleBumm Szociális Szövetkezet, de elmondásuk szerint tavasszal más városrészekben is folytatódik a sorozat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."