Módosított útvonalon közlekednek az autóbuszok
Írta: ÖKK   
2019. október 22.
Már kedden délelőtt elkezdődnek az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések. Rendezvény lesz az ’56-osok terén is, emiatt néhány órára, teljes szélességében lezárják a Budai út – József Attila utca – Deák Ferenc utca csomópontját, ami miatt a helyi autóbuszjáratok módosított útvonalon közlekednek majd.

 

 

A nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések miatt október 22-én, kedden 8.15 órától 10.30 óráig tart a Budai út – József Attila utca – Deák Ferenc utca csomópontjának teljes lezárása. Ezalatt az érintett helyi autóbuszjáratok közlekedése mindkét irányban módosul majd.

A forgalomterelés idején a járatok az Árpád utca, a Budai út – Deák Ferenc utca, valamint a Távírda utca elnevezésű megállóhelyet nem érintik, a Gáz utca – Budai út, illetve a József Attila utca megállóhelynek ideiglenes megállót alakítanak ki. A Budai útra a városközpont felől érkező buszok a Lövölde utcában, a Budai útra kanyarodó ívben, míg ellenkező irányban a csomópont Lövölde utcai ágán rendszeresített helyi megállóhely állnak majd meg.  A József Attila utcai megálló helyett a Vasútállomás felé közlekedő járatok a Rákóczi utcában kialakított megállóhelyen állnak meg.


Az érintett helyi autóbuszjáratok közlekedése az alábbiak szerint alakul:

„14"-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Széchenyi utca – Horvát István utca – Lövölde utca

Kimaradó megállóhely:
- Távírda utca


„22"
-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Várkörút – Rákóczi utca – Gáz utca

Kimaradó megállóhelyek:
- Távírda utca
- A Jancsár utca irányába közlekedő járatok a Budai úton lévő megállóhely helyett a Gáz utcában lévő megállóhelyen állnak meg.

 

A Jancsár utca irányába közlekedő „23”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: Gáz utca – Rákóczi utca

Kimaradó megállóhelyek:
- A Jancsár utca irányába közlekedő járatok a Budai úton lévő megállóhely helyett a Gáz utcában lévő megállóhelyen állnak meg.
- A járatok a József utcában lévő megállóhely helyett a Rákóczi utcában kialakított megállóhelyen állnak meg.

 

„31"-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Prohászka Ottokár utca – Várkörút – Rákóczi utca

Kimaradó megállóhelyek:
- Árpád utca
- Budai út, Deák Ferenc utca
- A Vasútállomás irányába közlekedő járatok a József utcában lévő megállóhely helyett a Rákóczi utcában kialakított megállóhelyen állnak meg.

 

„32"-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Lövölde utca – Gáz utca – Széna tér

Kimaradó megállóhelyek:
- Árpád utca
- Budai út, Deák F. utca
- Fehérvár Áruház
- A Vasútállomás irányába közlekedő járatok a Rákóczi utcában lévő megállóhely helyett a Gáz utcában állnak meg.

„40”, „41”, „42”, „43"-as és „44"-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: Lövölde utca – Horvát István utca – Széchenyi utca

Kimaradó megállóhely:
- Távírda utca

 

A terelés miatt néhány perces eltérés lehet a menetrendben meghirdetett időpontokhoz képest.  A megállóhelyeken történő értesítésről a KNYKK Zrt. köteles gondoskodni. 

A lezárást a közlekedők a Waze alkalmazásban is követhetik majd: https://www.waze.com/hu/events/national-holiday-2019-10-23

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."