Hiteles írás segít emlékezni
Írta: Fejér Tamás   
2019. október 22.
Az Árpád-ház program keretében zajló okmánykutatásokról tartottak konferenciát a Városi Levéltár és Kutatóintézet Szekfű Gyula termében. A "Hiteles írás segít emlékezni" című konferencián a okmány kiadásokkal foglalkozó kutatók számoltak be eddig elvégzett munkájukról, eredményeikről.

 

 

Az Árpád-ház program keretében okmánykiadásokkal foglalkozó kutatóknak tartottak műhelykonferenciát Székesfehérváron. A Városi Levéltárban rendezett konferencia kapcsán Zsoldos Attila akadémikus úgy fogalmazott: "szerettünk volna olyan alkalmat teremteni, ahol az Árpád-ház program kapcsán egy területen dolgozó kutatók megismerhetik egymás munkáját, eddigi eredményeit, és szakmai megbeszéléseket folytathassanak." A helyszínválasztásról szólva pedig azt mondta el, hogy: "Székesfehérvár az Árpád-ház program bölcsője, maga a Városi Levéltár pedig a kezdetektől igen erősen részt vesz a program szervezésében, megvalósításában, így itt a megfelelő helyen vagyunk."

A konferencia résztvevőit dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte. "Minden ilyen konferencia plusz adatot, plusz információt és plusz tudást nyújt ahhoz, hogy meghatározzuk, mik lehetnek a következő évek feladatai." Egyúttal megköszönte a kutatóknak az Árpád-ház program kapcsán eddig végzett munkájukat, a szakmai együttműködést, és hangsúlyozta, ez az együttműködés a város részéről meg lesz a következő években is.

Nyitóelőadásában a közel tízezres számú Árpád-kori oklevelek eddigi kiadásairól szólt Solymosi László akadémikus. Mint elmondta, az Árpád-ház program keretében jelenleg az adatbázis-építés zajlik, hiszen nem korszakokra bontva, hanem a teljes időszakra vonatkozóan kezdték el gyűjteni az anyagokat. A továbbiakban Szovák Kornél az 1131–1196 között keletkezett magyar történeti vonatkozású oklevelekről, valamint II. András okleveleiről, Weisz Boglárka és Zsoldos Attila pedig a magyar városok és kiváltságolt települések középkori privilégiumairól tart előadást. A műhelykonferencia levezető elnöke Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."