Dohányzásellenes kampány
Írta: Fidelitas   
2009. február 23.

ImageA Fidelitas gyori szervezete dohányzásellenes kampányt indított néhány hete, melyet Radnóti Ákos elnök és Fekete Dávid alelnök jelentett be. A kezdeményezést felkarolva a közgyűlés megtárgyalta a koncepciót - s elfogadta azt.

A közgyűlés 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadta el az előterjesztést! Így elmondható, hogy a fiatalok olyan kezdeményezéssel éltek, amelyet az ellenzék is támogatott. Hátra van még a rendelet elfogadása a soron következő közgyűlésen, a kezdeményező Fidelitas tagok bíznak a hasonló pozitív támogatásban.

Elhangzott, hogy Magyarországon évente 30.000 ember veszíti életét a dohányzásnak tulajdonítható okokból. Az összes haláleset 10 %-a a mások cigarettafüstje, azaz a passzív dohányzás miatt következik be. Ez több mint kétszerese a közlekedési balesetben életüket vesztők számának, ezért, ezért különösen fontos, hogy mindent megtegyünk a dohányzási szokások megváltoztatása, és a dohányzás visszaszorítása érdekében. Központi jogszabály hiányában egyre több önkormányzat alkot helyi rendeletet a közterületi dohányzás visszaszorítása érdekében.

A koncepcióban a dohányzási szokások ismeretében, a dohányosok ellentétes érdekeit is figyelembe véve olyan javaslat szerepel, amely különösen az életkoruk miatt fokozott védelmet igénylő személyek részére biztosítana védelmet a passzív dohányzás káros hatásaival szemben.

A helyi rendelet a közterületi játszótereken tiltaná meg a dohányzást, megfogalmazva benne a közterület, és a játszótér fogalmát. A rendelet megszegése szabálysértésnek minősülne, és a megszegőkkel szembeni hatékony és gyors fellépés érdekében a tervezet lehetővé tenné, hogy a szabálysértés tettenért elkövetőjét a rendőrség és a közterület-felügyet helyszíni bírsággal sújthassa.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."