40 éves a Vörösmarty!
Írta: Fraller Ildikó   
2019. november 20.
A negyven éves jubileumát ünneplő Vörösmarty Általános Iskola rendezvényhetet szervez a köszönet és a hála kifejezésére, a régi diákokkal, volt tanárokkal való találkozás lehetőségének a megteremtésére. Hétfőn kiállításmegnyitóval kezdődik a programsorozat, lesz fáklyás emlékséta a névadó tiszteletére, a zárónapon pedig sulibejárást is szerveznek.

 

 

40 éves a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola: Múlt és emlékidézés a Vörösmartyban! címmel ünnepi rendezvényhetet tartanak, aminek a programjaira szeretettel várják az egykori tanárokat és diákokat.

Az iskolatörténeti kiállítás megnyitójával november 25-én, hétfőn 9 órakor kezdődik az ünnepi hét programsorozata, majd még délelőtt író-olvasó találkozó lesz Balajthy Ferenccel és Heiter Tamással. A napot délután az alsó tagozatosok szavalóversenye zárja.

Az időutazó múltidézést kedden a híres vörösmartys egykori diák-sportolók folytatják, délután a felsősök mondják el verseiket. Szerdán 16 órától emléksétára indul az iskola: a névadó tiszteletére fáklyákkal vonulnak fel a Vörösmarty térre, érintve a Ciszterci Szent István Gimnázium előtti emléktáblát is. Csütörtökön rendezik az iskolai focikupát, táncházat is szerveznek, az osztályokat pedig délután iskolatörténeti vetélkedőre várják. A pénteki zárónap megyei szavalóversennyel kezdődik. Délután régi pedagógusok találkoznak, majd Sulibejárásra invitálják a volt diákokat és tanárokat. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."