30 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye
Írta: Csordás Csilla   
2019. november 21.
Szakmai nappal folytatódott szerdán a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok egyhetes programsorozata. A Városháza Dísztermében rendezett konferencián az egyezmény jelentősége mellett előadás hangzott el a gyermekjóléti szolgálatok segítségnyújtási lehetőségeiről, a prevencióról, a napi aktuális kérdésekről és a tehetséggondozó programok jelentőségéről is.

 

 

Harminc évvel ezelőtt, 1989. november 20-án fogadta el az ENSZ a Gyermekjogi Egyezményt, amely pontosan kifejti, hogy milyen jogokkal rendelkeznek a gyermekek. Ezen a területen ez az első kötelező érvényű nemzetközi jogi eszköz, amelynek három alapelve a részvétel, a védelem és a megelőzés. Az egyezmény nevesít számos olyan területet (oktatás, államigazgatás, igazságszolgáltatás), amelyeken belül a gyermekek jogait tiszteletben kell tartani.

A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok szakmai napja a hagyományoknak megfelelően a gyermeki jogok világnapjához kapcsolódik. Célja, hogy hozzájáruljon a szakemberek ismereteinek bővítéséhez, valamint ráirányítsa a társadalom figyelmét a gyermeki jogokra, azok érvényesülésének fontosságára, különösen a napi élet aktuális területein. A szakmai nap a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvány, a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ és a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat közös szervezésében valósult meg Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával.

A Városháza Dísztermében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Az alpolgármester jelentősnek nevezte azt a területet és azt a témát, amely a mai konferencián szerepel. Az e területen dolgozó szakemberek munkája nélkülözhetetlen a gyermekek védelmében, gondozásában, ellátásában. Székesfehérvár Önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a szakemberek munkáját, a nehéz helyzetbe került családokat, a gyermekeket.

A köszöntőt követően a gyermekek jogairól szóló egyezményről dr. Jásper András gyermekjogi szakreferens tartott gondolatébresztő előadást. Az alapvető gyermekjogok katalógusának jelentőségét így jellemezte: szabályozási, értelmezési keretet ad, zsinórmérték a jogalkotásnak, hivatkozási alap a szakemberek és az érintettek számára egyaránt, valamint külső kontroll a jogok érvényesülése szempontjából.

A szakmai előadások sorát Tisztl Henrik, a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője folytatta, aki szólt a gyermekjóléti szolgálatok lehetőségeiről a segítségnyújtásban, és ismertette a prevenció lehetséges módjait. Dr. Lazáry Györgyné klinikai szakpszichológus, a BARNAHUS Nemzetközi Tudásközpont vezetője a gyermekek emberi méltósághoz való jogáról, Dr. Radoszáv Mikós, a Csányi Alapítvány Tehetséggondozó Program igazgatója a tehetséggondozó programokról, Farnas István, a Székesfehérvári Caritas – RÉV Szenvedélybeteg-segítő szolgálat intézményvezetője a prevencióról és a szenvedélybetegség kezeléséről, míg Dezső Tibor lelkész a Palánta Misszó küldetéséről tartott előadást.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."