Újra az olimpia jegyében futna
Írta: Mátay Balázs   
2019. november 25.
Fáradhatatlan és tántoríthatatlan az egykori maratoni futó, Kovács István, ha az olimpiáról, a télapóról, a húsvéti nyúlról, a környezetvédelemről és a gyerekekről van szó. A sokak által csodabogárnak tartott sportember az aktív versenyzéssel felhagyva, immár csaknem három évtizede minden tőle telhetőt megtesz a gyerekek körében az olimpiai eszme és a futás népszerűsítéséért, amit különböző jótékony célokkal köt össze.

 

 

Először akkor hallotta nevét az ország, amikor 1992-ben az ötkarikás játékok tiszteletére Fejér megyéből az olimpia helyszínéig, Barcelonáig futott, 2300 km-t teljesítve, majd több komoly hazai vállalást követően 1998-ban a "Világ Mikulásának" rezidenciájáig, az északi sarkkörön elhelyezkedő Rovaniemi városáig kocogott a finnországi Lappföldre. Azóta az "igazi hószakállú" magyar nagykövete is. Most - miközben zajlanak a mikulásfutás eseményei -, újra az olimpia került Kovács István célkeresztjébe.

 
Akciójában hű társa az eredeti olimpiai fáklya, amit István 2008 óta birtokol, amikor a magyar csapat tagjaként Kínában a hivatalos olimpiai lángfutó váltóban kapott néhány száz méternyi szerepet a pekingi játékokat megelőzően. A fáklyát akkor - mint minden résztvevő - ő is megkapta, azóta őrzi nagy becsben, s járja vele az országot, népszerűsítve az ötkarikás eszmét és magát a játékokat. Mivel jövőre Tokióban újra olimpia lesz, ismét gőzerővel tervez az exmaratonista.
 
- Az "Újra úton az olimpiai fáklya" program hamarosan indul. 2019. december 1. és 2020. július 20. között tervezek futásokat az olimpiai játékok tiszteletére emlékfa ültetéssel, élménybeszámolókkal, olimpiai kvízzel, az olimpiai játékok történetéről és a leendő házigazda Japánról, közben remélem, hogy jelentős mértékben gyűlnek majd az üdvözletek, üzenetek az olimpiai naplóban, amelyet majd eljuttatok a Tokióban induló magyar sportolóknak. Ezek mellett is vannak még terveim, ám ezekhez kellenek a támogatók, segítők. Remélem mellém állnak önkormányzatok, vállalkozások és résztvevőként minél több intézmény, főleg iskolák, mert ők jelentik a fő célpontot. Legalább 350-400 iskolát szeretnék bevonni az akcióba. - ecsetelte terveit Kovács István, aki hozzátette, hogy a Japán nagykövetséget is szeretné megnyerni a terveinek.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."