Legyünk könyvszerető és könyvolvasó emberek!
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 28.

ImageKatolikus könyvbemutatót és vásárt tartanak a Szent István Művelődési Ház udvarában. A két napos programot tegnap délután nyitotta meg Spányi Antal megyés püspök, majd bemutatták dr. Takács Nándor nyugalmazott püspök legújabb könyvét, amely „Kisbojtárból főpásztor" címmel jelent meg.

Bobory Zoltán, a Szent István Művelődési Ház igazgatója a megnyitó előtt elmondta: nagy örömükre szolgál, hogy az egyházi kiadók országos könyvheti bemutatója és vására mellett – amely Budapesten található - vidéki városként egyedül itt, Székesfehérváron is megrendezhetik ezt a programot, amelyhez nyolc nagy katolikus könyvkiadó csatlakozott. A tavalyi bemutató is nagyon sikeres volt, s idén is hatalmas az érdeklődés.

Bobory Zoltán kihangsúlyozta: e programot a Szent István Művelődési Háznak kellett felvállalnia, s e szolgálatot nagyon jó szívvel végezték, hiszen intézményük a keresztény szellemiség otthona. A vásáron a fiatal és az idősebb korosztály tagjai egyaránt megtalálhatják azokat a könyveket, amelyek meggyőződésükhöz méltóak, s úgy vették észre, hogy a nem hívők is élvezettel lapozgatják a gyönyörű kiadványokat.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Ugyanerre utalt Spányi Antal is, aki megnyitó beszédében visszaemlékezett egy évekkel ezelőtti élményére, amikor Budapesten sorra bukkantak fel a könyves standok. A legtöbb helyen lehetett Jézusra, egyházra, s a kereszténységre utaló könyveket találni, ám ezek a kiadványok sokszor zavaros forrásokból merítkeztek. A hívő emberek naivan megvásárolták e kiadványokat, majd kiderült, hogy nem szellemi táplálékot fognak a kezükben, hanem inkább mérget. Szerencsére most már több olyan könyvkiadó alakul, amely valóban az Igének megfelelő tartalommal foglalkozik.

A Székesfehérvári Egyházmegye – eleget téve a katolikusok kérésének – nemrég megnyitotta a Püspökséggel szemben a Barátok Boltját, ahol a keresztény értékrendnek megfelelő tárgyakat lehet vásárolni, s a hívek kedvéért rendezik meg idén is a keresztény kiadók könyvbemutatóját.

„A mai világban a könyvek mintha háttérbe szorultak volna.” – mondta a megyés főpásztor – „De mi próbáljunk meg mégis könyvszerető és könyvolvasó emberek lenni!”