Módosította az adórendeletet a Közgyűlés
Írta: ÖKK   
2019. december 02.
Székesfehérvár egyik fontos értéke, hogy a magánszemélyeknek továbbra sem kell helyi adót fizetniük, a cégeket érintően pedig egy stabil, több évre előre kiszámítható adópolitikát folytat a város. Öt év után emelkedik majd az építményadó, de még az életbe lépő változásokkal is a nagyvárosokra jellemző országos átlag alatt van annak fehérvári mértéke.

 

 

A vállalkozások esetében 2015 után most került sor először emelésre. A közgyűlés szándéka szerint – hacsak valami váratlan, rendkívüli jogszabályváltozás nem történik – újabb öt esztendőre nem szeretnének az adóváltoztatás lehetőségével élni.

Lényeges azt is megvizsgálni, hogy mire fordítja az Önkormányzat a helyi adó bevételeit. Évről évre nő a helyi forrásból megvalósuló fejlesztések száma, az itt élőknek nyújtott szolgáltatások bővülnek, miközben kiemelt kérdés: a városnak továbbra se legyen adósága. Az Önkormányzat az emelkedő adóbevételt elsősorban a diagnosztikai szolgáltatásokhoz való hozzáférés bővítésére, a szociálisan rászoruló gyermekek részére oltások biztosítására, a közösségi közlekedés fejlesztésére, klímavédelmi kérdésekre, fásításra, valamint a digitális kompetenciák fejlesztésére fordítja.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."