Jótékonysági előadás
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. december 11.
A novemberi Valahol Európában című előadás sikere után újabb jótékonysági színházi előadást szervez a székesfehérvári Alba Triatlon SE. Vasárnap a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban a Charles Dickens Karácsony ének című regénye alapján készült darabot mutatják be az Imre Sándor Szeretetszínház ép és sérült művészei. A darabban közreműködik az Arany János EGYMI Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Készségfejlesztő Iskolája diákjai is. Az esemény bevételéből a „Teljes Élet" Szociális Alapítványt segítik.

 

 

„A harmadik előadásunkra készülünk, töretlen lelkesedéssel! Nagyon várják már a gyerekek az előadást, a heti rendszerességű próbafolyamatot nagyon élvezik! Egyesületünk számára nagyon fontos a sérült emberek integrációja, valamint az is, hogy jó ügyek mellé odaálljunk. És ebbe a képbe pontosan beleillik az Imre Sándor Szeretetszínház tevékenysége. A két előadás teljes bevételével ezúttal a Teljes Élet Szociális Alapítvány munkáját szeretnénk segíteni. Azért esett az alapítványra a választásunk, mivel a sörédi táborukban nyaranta számtalan Ezredéves iskolába járó diák nyaral.” – mondta el Czettl Andrea gyógypedagógus, az Alba Triatlon SE elnöke.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi
önkormányzati képviselő, a szociális ügyek tanácsnoka elmondta, hogy volt szerencséje részt venni a Valahol Európában előadáson, amely felemelő élmény volt. Mint mondta, a szervezők a bevételt ezúttal is nagyon jó célra fordítják és hatalmas örömöt szereznek sokaknak. „Ne csak karácsonykor legyünk jók, figyeljünk mindig oda az elesettekre és azokra az emberekre, akiknek szüksége van a segítségünkre.” – hangsúlyozta a tanácsnok.

Braila Mária
, a Teljes Élet Szociális Alapítvány munkatársa arról beszélt, hogy nagy öröm a lehetőség ez az alapítványnak, ami két évfordulót is ünnepelhet idén: 25 éve annak, hogy megalakult az a társaság, amelynek jogelődjével már 35 éve folyik Söréden a sérült fiatalok nyaraltatása. Egy-egy szezonban 130-140 sérült fiatalt tudnak fogadni kortárs segítők bevonásával. A most befolyó összeget a nyári nyaraltatásra fordítjuk, mely évente mintegy 4-5 millió forintba kerül. 

A Karácsonyi ének előadásai vasárnap 14 és 17 órakor kezdődnek majd a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A 14 órakor kezdődő jótékonysági előadás jegyek még kaphatók, erről bővebb információk megtalálhatók az Alba Triatlon SE honlapján, illetve közösségi felületein.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."