Szőlősi Tibor: Futsal NB1 és Foci EB-től a kempo VB-ig
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2020. január 09.
Harminc éven át rúgta a labdát a Szőlősi Tibor, majd elcsábította a kempo. Korábban az NB1-ben futsalozott a Cső Montage csapatában, tagja volt a magyar Minifoci kispályás válogatottnak, részt vett a horvátországi EB-n is – most pedig világbajnoki címet szerzett a páston a UWSKF-n indulva.

 

 

Szőlősi Tibor először az öt éves fiát vitte el kempo edzésre, hogy ily’ módon növelje önbizalmát, s hozzájáruljon a gyermek mozgáskordinációjának fejlesztéséhez. Az emlékezetes edzést végig nézte kilenc éves lánya is, aki a teremből hazaérve egyből el kezdte gyakorolni a család nappalijában az edzéseken látottakat.

Akkor ezen jót mosolyogtam, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy a lányom egyszer kempozni fog!” – emlékezett vissza Tibor – „Előtte próbálkoztunk kézilabdával, tánccal, balettal, de egyik sem tetszett neki. Persze, a kempoba egyből beleszeretett, és végül ő is a tatamin kötött ki. Ennek a bizonyos első edzésnek immár egy éve, és a gyerekeim azóta is imádják!  Minden reggel úgy indulunk óvodába és iskolába, hogy megkérdezik: „Ugye lesz ma kempo?” Az, hogy ennyire jól érzik magukat az edzésen, köszönhető az ottani légkörnek és a közösségnek, valamint edzőiknek, Burián Bencének, Burián Bendegúznak és Koza Márknak. Hihetetlen munkát végeznek, a gyerekek rajonganak értük!”

 

Szőlősi Tibor gyermekeivel (Fotó: Szőlősi Tibor)
Szőlősi Tibor gyermekeivel (Fotó: Szőlősi Tibor)

 

A kempo egyébként nemcsak a kicsiket ragadta magával, hanem az apukájukat is! Egy hónapja jártak a gyerekek az edzésre, amikor az egyik átöltözésük ideje alatt a kőszárhegyi fiatalember akaratlanul is végig nézte a „nagyok” óráját – Polgár Tamás vezetésével.

„Elsőre megfogott!” – mesélte – „És mivel tél volt, a fociban pedig szünet, gondoltam, a telet itt a teremben is eltölthetném egy kis mozgással. Így, egy gyors döntés után, a következő edzésen már én is ott álltam a sorakozónál. Tavaly decemberben kezdtem el ezt a sportot és márciusig terveztem űzni, amíg a foci-szezon el nem indul. Ebből a „visszaváltásból” persze nem lett semmi, mert hatalmas szerelem született ebből a találkozásból és nem tudtam abbahagyni.”

Itt meg kell jegyezni, hogy a 38 éves apuka 8 éves kora óta rendszeresen sportol és a labdarúgás töltötte be eddig a „sport” kategóriát az életében. Játszott Ausztriában, futsalozott az NB1-ben a Cső Montage csapatában és 2015-ben bekerült a magyar Minifoci kispályás válogatottba is, mely tagjaként részt vehetett a horvátországi Európa Bajnokságon is!

 

Nyolc éves kora óta rendszeresen sportol (Fotó: Szőlősi Tibor)
Nyolc éves kora óta rendszeresen sportol (Fotó: Szőlősi Tibor)

 

A kempo tehát igencsak megérinthette: megpróbálta párhuzamosan űzni e két műfajt, de ahogy vége lett a focibajnokságnak, a sarokba gurította a labdát, mert megterhelő volt mindkét fronton helyt állni, s a kempo nyert.

Februárban levizsgázott a gyermekeivel a fehér övre és ígéretet tett nekik, hogy a kékig elkíséri őket.
„Jó érzés otthon együtt gyakorolni velük, amikor megmutatják, hogy az edzésen milyen új fogásokat tanultak.” – mondta – „Jó, hogy van még egy kapcsolódási pont, amit együtt tudok csinálni velük. Ez még szorosabbra fonja a köteléket közöttünk.”

 

 

A cikk teljes hosszában elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://www.fmc.hu/2020/01/01/szolosi-tibor-futsal-nb1-es-foci-eb-tol-a-kempo-vb-ig/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."