Változás a hétfői Farkas Ferenc Hangversenybérlet koncertjében
Írta: Fehérvári Hírek   
2020. március 09.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc Hangversenybérlete immár több éve kiemelkedő, neves művészekkel várja zenekedvelő közönségét. A sorozat negyedik koncertjére - Győztesek az élen címmel - egy a német romantikáról szóló tradicionális műsorral készül a zenekar, melynek dirigense a tervek szerint az olasz Leonardo Sini lett volna.

 

 

Azonban az egyre súlyosbodó olaszországi koronavírus fertőzés miatt kialakult rendkívüli helyzet miatt a zenekar vezetése úgy döntött, hogy a fiatal olasz maestrot egy későbbi időpontban látja vendégül.

Így Leonardo Sini helyett a zenekar Győztesek az élen című koncertjét 2020. március 9-én a Magyar Televízió által megrendezett X. Nemzetközi Ferencsik János Karmesterverseny második helyezettje és közönségdíjasa, Horváth Gábor vezényli.

Horváth Gábor 2000 novemberétől a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, jelenleg a Gödöllői Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere, valamint a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekar másodkarmestere.

A korábban meghirdetett Közönségtalálkozóra továbbra is várjuk az érdeklődőket március 9-én 18.15 órától a Színház Kávézójában! A beszélgetés résztvevői: Horváth Gábor – karmester, Kovács Gergely – a zenekar kürtművésze. Moderátor: Tóth Anna zenetörténész.

 

A szervezők köszönik a megértést!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."