Vércukormérő monitorokat kapott ajándékba a Kórház
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 06.
ImageFolyamatos vércukormérő monitorokat adományozott a Fejér Megyei Szent György Kórház diabetológiai centrumának a BASF – kaptuk a hírt Gál Judit sajtóreferenstől, aki elmondta: a ma elérhető legfejlettebb technológiájú műszereket Dr. Karádi Zsuzsanna és Dr. József Ildikó főorvosok vették át néhány nappal ezelőtt Székesfehérváron.
 
Gál Judittól azt is megtudtuk, hogy immár másodszor adományozott 7 millió forint összértékben orvosi eszközöket a BASF Hungária Kft. Idén a cukorbetegek életminőségét segíti a ma elérhető legfejlettebb technológiájú vércukormérő rendszerrel, összesen 15 darab Guardian Real Time CGM készülékkel és a hozzájuk tartozó 350 db szenzorral. Az adomány segítségével akár több száz - köztük számos Székesfehérváron és környékén élő - cukorbeteg ellátását, nyugalmát és egészségesebb életét biztosíthatja a vegyipari vállalat.
 
A készülékek több százszor annyi információt adnak a vércukorszintről, mint a hagyományos napi többszöri ujjbegyszúrás, így segítségükkel a vészhelyzetek elkerülhetők, hiszen amint rendellenesen magas vagy alacsony értéket mérnek, azonnal éles hangjelzéssel figyelmeztetnek. A folyamatos vércukor monitor rendszer egy érzékelőeszközből, egy rádióadóból és egy kis méretű vevőkészülékből áll, amely ötpercenként méri a páciens cukorszintjét.
 
Ez a módszer több százszor annyi információt ad a vércukorszintről, mint a hagyományos, napi többszöri ujjbegyszúrással végzett ellenőrzés. A rendszer az adatokat az otthoni, vagy az orvosi rendelő internetes kapcsolatán keresztül egy központi kiszolgálóra juttatja, ahol egy speciális program grafikusan ábrázolja az eredményeket, vagyis a vércukorszint változásainak irányát és mértékét.
 
Továbbá a készülék hangjelzést ad, ha a vércukorszint a rendellenesen magas vagy alacsony tartományba kerül, így a vészhelyzetek sokkal könnyebben megelőzhetők. Mindez rendkívül pozitív hatással van a cukorbeteg gyermekek és családjaik életminőségére, hiszen szúrás nélkül is biztosak lehetnek abban, hogy a készülék folyamatosan "vigyáz rájuk", hogy ők idejük nagy részében teljes életet élhessenek, akárcsak egészséges társaik.
 
 
Image
.
 
"A BASF Hungária tavaly a Medtronic Hungária Kft.-vel együttműködve az Országos Mentőszolgálatnak adományozott életmentő eszközöket. A BASF akkor 7 millió forint értékben szerzett be 3 darab defibrillátort a mentőknek, így az OMSZ 150 rohamkocsija közül azokat is felszerelhették a legmodernebb életmentő eszközökkel, amelyek ezekkel még nem rendelkeztek. 2008 végén a BASF ismét egy nemes cél támogatása mellett döntött. A célunk az volt, hogy 7 millió forintból minél több, betegséggel küzdő embertársunknak segíthessünk. Ezúttal a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének nyújtunk támogatást. Adományunk révén országszerte több száz cukorbeteg életminőségét tudjuk jelentős mértékben javítani" - mondta Dr. Herbert Fisch, a BASF Hungária Kft. vezérigazgatója.
 
"A Medtronic Hungária Kft. a korábbi közös adományozási program rendkívüli sikerére való tekintettel örömmel csatlakozott a BASF következő programjához, amelyhez 5 készüléket és 60 további szenzort, azaz készülékenként 15 mérésre elegendő érzékelőt ajánlott fel a magyar cukorbetegek számára" - tette hozzá Tamás Viktor, a Medtronic Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. - "Ezen kívül a készülékek centrumokba juttatását, az eszközök használatának teljes körű oktatását, az üzemeltetéshez szükséges hátteret is a Medtronic biztosítja."
 
Kincses János, a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének elnöke ünnepélyes keretek között vette át a vércukormérő rendszereket, s elmondta: "A vércukormérő rendszer segítségével minden kezelt gyermek tisztán láthatja, hogy az étrend, a testmozgás, valamint az életmód bármely más eleme milyen hatást gyakorol vércukorszintje alakulására, ezáltal nagyobb betekintést nyer saját szervezete működésébe, sokkal tájékozottabban és magabiztosabban hoz döntéseket életmódjával és kezelésével kapcsolatban. Ezért is örültünk különösen a felajánlásnak, hiszen ezek a modern készülékek segítenek a cukorbetegek számára nélkülözhetetlen, egész életre szóló tudatos életmód elsajátításában, ezáltal a késői szövődmények megelőzésében is. Mivel a szenzoros vércukormérő rendszereket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár jelenleg nem támogatja, így az új technológia előnyeit Magyarországon nagyon kevesen élvezhették mostanáig, ezért a felajánlott 15 készülék rendkívül sokat jelent hazánkban".
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."