Koncertek, táncházak, Páva-gála, kertmozi
Írta: Alba Regia Táncegyesület   
2020. június 24.
2020. augusztus 16-19. között rendezi meg az Alba Regia Táncegyesület a Király(ny)i Napok mini fesztiválját, mely az albásoktól megszokott színvonalat és programkavalkádot ígér.

 

 

Az egyesület 2020. április 11-i döntése értelmében a koronavírus okozta nemzetközi válsághelyzet miatt a XXV. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál a 2020. augusztus 14-18. közötti, eredetileg tervezett időpontjában nem valósulhatott meg. Emiatt 2021. augusztusára módosítottuk jubileumi fesztiválunk időpontját.

Az Alba Regia Táncegyesület - mint a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál negyed évszázados házigazdája -, szeretné a Székesfehérváron és a környéken élők, fesztiválunk hűséges közönsége számára egy négynapos „mini fesztivállal” pótolni idei elmaradt nagyrendezvényét megköszönve eddigi és jövőbeli lelkes támogatásukat.

Néptáncfesztiválunk a külföldi meghívott csoportok mellett mindig nagy hangsúlyt fektetett a magas művészeti színvonalú helyi, hazai és határon túli táncegyüttesek és zenekarok bemutatására.

Fesztiválszervezőkként mindig figyeltünk arra is, hogy minden korosztály számára igényes közösségi népművészeti programokat nyújtsunk és ez nem csak a közönségre vonatkozik, hanem a táncosainkra is, akiknek a fesztivál színpada minden évben a rendelkezésére áll, hogy a székesfehérvári nagyközönség előtt mutassák be produkcióikat.

Lehet nélkülük fesztiválozni, de nem érdemes, hiszen mégiscsak a hazai színek nemesítik a Királyi Napok misszióját: hagyományőrzés felsőfokon!

A koronavírus eldöntötte, hogy ebben az évben nem jöhetnek külföldi csoportok, de abba már hivatalosan sincs beleszólása, hogy milyen fesztivált szervezünk az adott feltételek mellett.

És fesztivál lesz csak nem akkora, mint azt egy éve terveztük. Dacolva a vírushelyzettel, édes bosszúra éhesen 2020. augusztus 16-19. között a Táncházban egy „csipetnyi”, egy „Király(ny)i” fesztiválhangulatot teremtünk a tánc fellegvárának falain belül. Augustus 20-án pedig a Királyok Menetével fogunk felvonulni csoportjainkkal, mert nélkülünk nincs nemzeti ünnep!

A minden fehérvári által várva-várt és élete részévé vált nyári nagyrendezvényünkből nem engedünk. A körülményekhez igazodó részletes programunkról hamarosan olvashatnak közösségi oldalainkon.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."