A végén csattan az ostor
Írta: Andics Gábor   
2009. március 14.
ImageAz Újpesti TE csapata negyven percig igencsak megnehezítette az Alba Volán dolgát fegyelmezett és taktikus játékával a bajnoki döntő első felvonásában, ám a végén gólokban is megmutatkozott a tudáskülönbség. - Megannyi remek hangulatú EBEL-mérkőzést követően is van valami különös atmoszférája a bajnoki döntőnek. A csarnokot megtöltő drukkerek fülsüketítő biztatása közepette korcsolyáztak jégre a játékosok, remek hangulatban indult útjára a korong.
Nagy iramban kezdődött a meccs, az UTE szemmel láthatóan igyekezett felvenni a Volán ritmusát. Ennek ellenére a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, de igazi helyzetekig nem jutottak. Az UTE elsősorban a védekezésre összpontosított, és ezt nagy fegyelemmel is tette. A támadójátékukban azonban nem volt átütőerő, még emberelőnyben sem. Mi sem villogtunk, amikor mi lehettünk többen a jégen, csak lövésig jutottunk, Palko azonban kiválóan tette a dolgát. A másik oldalon Szuperre sem lehetett panasz, hiszen Dubek és Borbás akciójánál bravúrokat kellett bemutatnia. A harmad hajrájában egy vendégkiállítás alatt Hegyi pazarul adta fel Nagynak a korongot, ő azonban közelről Palkót találta el. A dudaszó előtt sokadszorra is megszerezthette volna a vezetést a Volán, de hiába szorítottuk védőharmadába a vendégeket, nem sikerült átjuttatni a korongot Palko kapuson. A harmad folyamán lényegesen többet támadott a Volán, de kapusa vezérletével állták a sarat a lila-fehérek. Nem kezdődött jól a középső etap. Martens kiállítása alatt felállt az UTE, Hüffner nem túl erős lövést eresztett el a kék vonalról, viszont Borbás kiváló érzékkel tette bele az ütőjét, így esélye sem volt Szupernek. (0-1) Hidegzuhany a javából, de nem zuhant össze a Volán. Rufus kiállítása egyből felkínálta az esélyt az egyenlítésre, de nem igazán muzsikáltak harmonikusan az emberelőnyös soraink.
 
A játékrész addigi legnagyobb lehetősége Nagy előtt adódott emberfórban, ám hiába maradt egyedül a kapu előterében, fonákkal a lepkés kesztyűbe emelt. A sok-sok kihagyott helyzet próbára tette a nézők türelmét is, két újabb kihagyott hazai emberelőny után bizony már füttyszó is harsant a lelátón. Az oly fontos, megnyugtató egyenlító gólra várt mindenki, és el is jött a pillanat. Guerriero a kapu mögül betört a kapu elé, és mivel senki nem támadta, bőven volt ideje megnézni, hogy hova is lőjön, végül kötényben csúsztatta át a pakkot a gólvonalon. (1-1) Húsz másodperc sem telt el, és Kadlubiak mehetett a büntetőpadra, de a dudaszóig nem változott az állás.
 
Egy kevésbé jó harmadot láthattunk, de az Újpest csapatán kezdtek a fáradtság jelei mutatkozni, így a hátralevő húsz perc bőven elég időnek tűnt a meccs eldöntésére. Nem is kellett sokat várnia a hazai közönségnek a Volán-vezetésre. Már az első percben, még Kadlubiak kiállítása alatt akadt dolga a gólbírónak: Palkovics kék vonalas bombájába Ocskay beleért, így nem védhette Palko. (2-1) Megnyugodott a Volán, és kezdett elkészülni az erejével az UTE, így egyre többet tanyáztunk a vendégtérfélen.
 
Lőttünk mindenhonnan, igaz, ezek olykor nem voltak megfelelően előkészítve. Az Újpest már a korongot is alig tudta birtokba venni, még saját emberelőnyében is. Addig nem jellemző védelmi hibákat követtek el: Palkovics lecsapott egy eladott korongra, és a meglepett Palko mellett bezúdította a kapuba. (3-1) Megtört a lilák ellenállása, 14 másodperc elteltével ismét megzördült a hálójuk. Egy bulit követő szemkápráztató összjáték végén Kovács pókhálózta ki a hosszú sarkot. (4-1) Martens kőkeményen palánkra tette Sikorcint, aki meg is sérült az esetnél - két perc emberhátrány törte meg a lendületünket.
 
Ám ahogy letelt a kisbüntetés, újra jött Kovács, és Nagy passzát váltotta gólra. (5-1) A legvégén még Dubek kozmetikázhatta volna az állást, de a felső lécet találta el. Ebben a harmadban gólokban is megmutatkozott a két csapat közti különbség, és végül a játék képét hűen tükröző végeredmény alakult ki. A kapura lövési arány 56-16 volt az Alba Volán javára, ez az adat is igen beszédes. Az Újpest ugyanakkor fegyelmezett és taktikus játékot mutatott be, igazolva, hogy legkevésbé sem véletlenül dominálta az OB I. alap- és középszakaszát.
 
Mestermérleg, Énekes Lajos:
 
Sokat dolgoztunk, a különbség végig látszott a két csapat közt, de csak a végén mutatkozott meg gólokban is. Az UTE fegyelmezetten védekezett, de várható volt, hogy ezt nem tudják a végéig megvalósítani. Mi viszont végig tartottuk a magunk tempóját, és ennek meg is lett az eredménye.
 
Alba Volán - Újpesti TE 5-1 (0-0, 1-1, 4-0)
Székesfehérvár, 3000 néző, vezette: Gebei, Németh, Nagy.

Alba Volán: Szuper - Tóth A., Horváth, Martens, Hegyi, Bonni, Nagy, Martz, Benk, Fodor, Ocskay, Sofron, Kovács, Palkovics, Tokaji, Guerriero, Byström, Ondrejcik, Vaszjunyin, Jobb, Fekete. Vezetőedző: Énekes Lajos.

UTE: Palko - Roczanov, Németh P., Tolnai, Rufus, Borbás, Berta, Harmati, Sikorcin, Hüffner, Markó, Hetler, Virág, Dubek, Kadlubiak, Zlocha, Németh Á., Zalavári, Rafaj. Vezetőedző: Pék György.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."