Orbáncfű, menta és apróbojtorján Gántról
Írta: Fraller Illdikó   
2020. július 10.
A természet ajándékait kutató Herbarius túrák vasárnap Gántra invitálják a gyógynövények iránt érdeklődőket. A programon Lencsés Rita szakértő vezetésével gyűjthetünk értékes kincseket a nyári, virágzó természetben, miközben a felhasználás, a tartósítás praktikáiról is szerezhetünk ismereteket.

 

 

Folytatódnak a Herbarius gyógynövénygyűjtő túrák: a virágzó természet ajándékaival ezúttal Gánton ismerkedhetnek meg az érdeklődők. „A nyár derekán újabb virágzó mezőkre látogatunk el. Csodálatos környezetben tudunk gyűjteni mentát, zsurlót, cickafarkat, apróbojtorjánt, galajféléket és természetesen orbáncfüvet.” – invitál Lencsés Rita gyógynövényszakértő, a túra vezetője. Az orbáncfű például – más néven szentjánosfű – nagyon fontos gyógynövényünk, a növény hatóanyagai gyógyítják a napégést vagy az égési sérülést, külsőleg-belsőleg jó gyulladáscsökkentő.

Célszerű a túrára vágószerszámot hozni, valamint a gyűjtésre alkalmas papírzacskót, kosarat, a kóstolóhoz poharat. Ajánlott ezenkívül a napvédő felszerelés és a frissítő.

A program július 12-én, vasárnap 9.15 órától indul, a találkozó Gánton, az első buszmegálló környékén, a kitelepített svábok emlékművénél (Petőfi Sándor u. 36.) lesz. A megközelítés egyénileg történik, a szervezők a székesfehérvári buszpályaudvarról 8.35 órakor induló járatot javasolják, amiről az Újsor megállónál kell leszállni.

A tervezhetőség érdekében előzetes bejelentkezés szükséges: a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , 70/338-6173 vagy a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , 30/296-6480 elérhetőségeken. A program körülbelül 13 óráig tart.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."