Ilyen könnyen nevelhetsz a kertedben egrest!
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2020. július 14.
Az egresnek több mint ötezer fajtáját ismerjük: lehet zöld, pirosas, kissé szőrös vagy csupasz. Felhasználása sokrétű, egészséges és nagyon ízletes. Nem túl igényes növény, tökéletes választás konyhakertekben való termesztéshez.

 

 

Az egrest már egészen kicsi koromban is rendkívül szerettem. Sose vártam meg, hogy beérjen: akkor szedtem le a bokorról, amikor még kemény volt, de már nem annyira, hogy túlzottan „összehúzza” a számat. Savanykás íze, kicsit szőrösnek tűnő, zöldes bogyója még formára is nagyon tetszett. Nem vágytam a belőle készült szörpre, lekvárra, mártásra. Valahogy a cukorral való találkozása nem volt vonzó számomra. Inkább csak tömtem magamba mosatlanul a ropogós gyümölcsöt – merthogy amíg éretlen, addig bizony eléggé rágni kell!

 

Az egrest minden valószínűség szerint már a rómaiak is fogyasztották – erre utal legalábbis Caius Plinius Secundus Maior egyik feljegyzése. A híres római író – aki polihisztor volt – élete minden percét arra használta, hogy tudományos kutatásokat folytasson, 77-ben tette közzé a Naturalis Historia-t. E monumentális terjedelmű mű hatalmas információtömeget dolgoz fel: benne a természet jelenségeinek értelmezésével és leírásával, és itt olvashatunk az egresről is!

 

Az egres (Ribes uva-crispa) a ribizkefélék családjába tartozik. Eurázsiai elterjedésű faj: szinte az egész kontinensen találkozhatunk vele. Gyümölcsének örülhetünk Skandináviában, a Brit-szigeteken, sőt, még az Atlasz-hegységben is. Terem a Kaukázuson, Észak-Kínában, az Alpok 1800 méteres magasságában, és a Kárpátoknál is felnyomul 1400 méterre a tengerszinttől. 

 

Több ezer változata létezik (Fotó: pixabay.com)
Több ezer változata létezik (Fotó: pixabay.com)
 

Nemesítését a hollandok kezdték el a XVI. század végén. A XVIII. században rendkívül népszerűvé vált Angliában: 1740-ben száz, rá hetven évre pedig négyszáznál is több nemesített fajt tartottak nyilván! Hazánkban a XIX. század második felében terjedt el. Több nevet is adtak neki őseink: köszméte, pöszméte, piszke, püszke, brüszke, büszke.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/07/11/ilyen-konnyen-nevelhetsz-a-kertedben-egrest/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."