Különleges élmény, két keréken egyensúlyozva
Írta: Csordás Csilla   
2020. július 29.
Új szolgáltatással, Segway túrákkal gazdagodott Székesfehérvár turisztikai kínálata. A kétkerekű járművel a sárpentelei parkerdőt, a Bregyó Sport- és Szabadidőközpont és a Csónakázó-tó környékét, az Aranybulla Emlékmű és környékét és a város déli részét fedezhetik fel a kirándulók.

 

 

Két kerék, egy kormányrúd, bukósisak, egy rövid oktatás és már indulhat is lépésben vagy akár 20km/h sebességgel a túra Székesfehérváron, hangzott el azon a tájékoztatón, amelyen a sajtó képviselői megismerkedhettek a város új turisztikai szolgáltatásával, a Segway túrával. A Bregyó-közi Sportcentrum mellett tartott bemutatón F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, minden olyan program, amely aktivitást jelent, amely megmozgatja az embereket, élményt, örömet ad, a turisztikai kínálatnak mindenképpen nagyon hasznos.

Bár első pillantásra nehéz elhinni, a Segway használata semmivel sem nehezebb, mint a kerékpározás, mondta Hosszú Beáta, a járművek tulajdonosa. A terepre specializált, egytengelyes, önegyensúlyozó, környezetbarát, kétkerekű jármű érzékeli az ember legapróbb mozdulatait is. Az eszköz minden terepen megőrzi a stabilitását. A testsúly előre-, illetve hátra helyezésével, valamint a kormány jobbra és balra döntésével lehet irányítani. A megforduláshoz minimális helyre van szüksége, képes a saját tengelye körül megfordulni. Hozzátette, a bátor jelentkezők több útvonal közül is választhatnak, amelyet túravezetővel 50-60 perc alatt tesznek meg.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."