Legyenek büszkék arra, hogy magyarok! – hadtörténeti hagyományőrző tábor
Írta: Havasi Timea   
2020. július 31.
Az ezeréves Székesfehérvár történelmével és hadtörténetével ismerkednek azok a gyerekek, akik részt vesznek a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Szervezetének táborában. A gyerekek az államalaptástól egészen a második világháborúig kalandoznak a királyi város történelmében és hadtörténetében, megismerik a harceljárásokat, a fegyvereket és a honvédek hagyományait.

 

 

A tavalyi nagy érdeklődésre tekintettel idén is megszervezte székesfehérvári gyermektáborát a Honvéd Hagyományőrző Egyesület megyei tagozata. 22 általános iskolás jelentkezett, többségében fiúk, de három lányt is „besorozatak” az ifjú honvédek közé, a legfiatalabb résztvevő éppen egy igen talpraesett kislány – mondják a szervezők. A gyerekek körülbelül fele rendőr- vagy katonacsaládból származik, ahol fontos a hazaszeretet és a hagyományőrzés.

A hétfőn kezdődött és péntekig tartó ismeretterjesztő vakáció mottója: Az ezeréves Székesfehérvár hadtörténelme öt napban. Minden napra megjelöltek egy-egy témát, hétfőn az államalapítás, kedden a középkor, szerdán az újkor, csütörtökön az első világháború, míg a pénteki zárónapon a második világháború áll a középpontban. A tábor célja, hogy felkeltsék a gyerekekben az érdeklődést a katonai hagyományok iránt, megismertessék velük lakóhelyük történelmét és hadtörténetét. A szervezők azt vallják, a hagyományőrzést egészen fiatal korban kell elkezdeni, mert nagyon fontos, hogy a gyerekek megismerjék a hazájukat, megbecsüljék annak történelmét és legyenek büszkék arra, hogy magyarok!

Pedagógusok, hivatásos történészek, hagyományőrzők, hadszintér-kutatók és hadiemlékek gyűjtői beszélgetnek, foglalkoznak a résztvevőkkel. Reggelente a Fő utcai bázison van a gyülekező, ahol ismeretterjesztő előadás zajlik, majd minden napra jut egy-egy séta és gyakorlati bemutató, jártak például a csókakői várban is. Szerdán a Halesz-parkban ismerkedtek a gyerekek a huszársággal, a magyar huszárok öltözetével, hagyományaival.

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület a tervek szerint jövő nyáron ismért megszervezi hagyományőrző nyári táborát.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."