Töretlen együttműködés
Írta: Torma Kinga Regina   
2020. július 31.
Székesfehérvár és testvérvárosainak kapcsolatáról és a járványhelyzet ideje alatti együttműködésről tartott sajtótájékoztatót Lehrner Zsolt alpolgármester és Deák Lajosné, a család- és nemzetpolitikai ügyek tanácsnoka. A több évtizedes, jól működő nemzetközi együttműködések a pandémiás időszakban a közös gondolkodások, tapasztalatcserék és segítségnyújtások nyomán csak még erősebbek lettek.

 

 

 

Székesfehérvár első testvérvárosi együttműködését immár több, mint hat évtizede, egészen pontosan 1957-ben a finnországi Kemi városával kötötte. A partneri lista azóta Opole, Luganszk, Blagoevgrád, Gyulafehérvár, Nagyvárad, Schwäbisch Gmünd, Chorley, Birmingham (USA), Zadar, Biograd na Moru, Cento, Erdenet, Kocaeli, Pozsony, Chang Chun, Hradec Králové, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda városaival bővült. Az elmúlt fél évben tapasztalt járványhelyzet nehézségei mellett, számos olyan hírnek, felajánlásnak, segítségnyújtásnak lehettünk tanúi, mely bizonyította, hogy az emberiség képes a világméretű összefogásra. Mindez a helyi és nemzetközi szinten is megtapasztalható szolidaritás testvérvárosi kapcsolatainkban is megmutatkozik.

A testvérvárosi kapcsolatokról tartott sajtótájékoztatón Lehrner Zsolt alpolgármester azt mondta, hogy bár a veszélyhelyzet, illetve a jelenleg is tartó utazási korlátozások miatt elmaradtak a nemzetközi szintű találkozók, programok (Entente Floralia nemzetközi verseny, Giro d’Italia, testvérvárosok tekintetében a finn és német baráti körök székesfehérvári látogatásai), ám ennek ellenére mindent megtesznek, hogy a több évtizedes partnervárosi kapcsolatok fennmaradjanak. „A kapcsolattartásban segítségünkre vannak a XXI. századi technológiák, a járványhelyzet okán egyre szélesebb körben elterjedt videó kommunikációs csatornák, amelyek révén például az elmúlt hónapban részt vehettünk egy, a brit nagykövetség által elindított Smart Cities webinariumon, és egy, az olasz testvérvárosunk által kezdeményezett EU-pályázati egyeztetésen is, valamint városunk polgármestere több videóhívást bonyolított le Schwäbisch Gmünd és Kemi város vezetőivel.”

További jó példa a város nemzetközi kapcsolatainak gyakorlati oldalára, a Lehrner Zsolt által koordinált gazdasági konzultációhoz kötődik: a helyi kezdeményezésről tájékoztatták a testvérvárosokat és kérték, hogy osszák meg a járványhelyzet okozta, mindannyiunkat súlytó gazdasági problémákra adott helyi intézkedéseiket.

Deák Lajosné család- és nemzetpolitikai ügyek tanácsnoka fontosnak tartotta kiemelni a városok egymás iránt tanúsított figyelmét és töretlen érdeklődését, hiszen nemcsak a szerencsében, de a bajban is barátok, testvérvárosok vagyunk. „Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár testvérvárosainak polgármestereit, alpolgármestereit és tiszteletbeli polgárait június végén levélben szólította meg, hogy átadja városunk baráti üdvözletét, megköszönve az elmúlt hónapok alatt mindazokat a hasznos visszajelzéseket, tájékoztatókat, amiket a vírushelyzetről kaptunk a szomszédos Pozsonytól, az finnországi Kemin át egészen az Alabama állam-beli Birminghamig. A levéllel együtt a testvérvárosok közötti baráti kapcsolat és szolidaritás szimbólumaként Székesfehérvár város logójával készült szájmaszkot is kézhez kaptak partnereink, amelyet a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. által biztosított. Ugyan ilyen szívhez szóló ajándékot kaptunk például Schwäbisch Gmündből is.”

A tanácsnok elmondta, hogy a nemzeti összetartozás jegyében Székesfehérvár nemcsak százezer polgáráról gondoskodott, hanem a nemzet történelmi fővárosaként kiemelt figyelmet fordított a határon túli magyarságra is. A helyi vállalkozások segítségével orvosi szájmaszkokkal segítették az elcsatolt országrészek járványügyi védekezését.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."