Szárnyaló honvéd kadétok
Írta: Csordás Csilla   
2020. augusztus 05.
Az ország több helyszínéről érkezett húsz középiskolás vesz részt abban az egyhetes nyári táborban, amelynek a börgöndi repülőtér ad otthont. A Honvéd Kadét program keretében zajló repülőtábor célja, hogy a katonai repülőszakma megismertetésén keresztül szólítsa meg az érdeklődő kadétokat, és kötődést alakítson ki bennük a katonai repülés iránt.

 

 

Veress Zoltán magyar műrepülő Európa-bajnok, többszörös Guinness-rekorder pilóta tartott bemutatót a repülőtábor résztvevőinek ma a börgöndi repülőtér felett. A Honvédelmi Sportszövetség és az Albatrosz Repülő Egyesület együttműködésében szervezett egyhetes táborban húsz katonai szakközépiskolás vesz részt, akik az ország több pontjáról érkeztek annak érdekében, hogy közelebbről is megismerkedjenek a repüléssel – elméletben és gyakorlatban egyaránt.

Élményekben gazdag tábori programmal várják a résztvevőket az Albatrosz Repülő Egyesület tagjai. A diákok már az első napon felszálltak a levegőbe, és útjuk során madártávlatból láthatták Székesfehérvárt, a Velencei-tavat és a Balatont is. „A fiatalokat szeretnénk bevezetni a repülés szépségébe, hiszen az egyesület elkötelezett a Magyar Honvédség utánpótlás-nevelésében.” – mondta Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke. „Szeretnénk továbbá, ha a táborban lévők megszeretnék a repülést, és többen a katonai pályára hivatásként tekintenének. Az egyesület minden tagja azon dolgozik, hogy ez a hét emlékezetes maradjon a kadétoknak. Reméljük, hogy néhány év múlva akár majd a repülőnapon is viszontláthatjuk pilótaként őket.”

„Hálámat szeretném kifejezni a város nevében, hogy a tábornak Székesfehérvár adhat otthont.” – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester. A börgöndi repülőtéren található emlékmű a székesfehérvári repüléstörténet több mint 100 évét jelképezi. Annak a városnak a repüléstörténetét, amely ma a Magyar Honvédség fővárosa.”

A tábor megnyitóján Simicskó István visszatekintett a repülés több mint egy évszázados történelmére. A Honvédelmi Sportszövetség elnöke kiemelte: „A haza védelme nemzeti ügy, mindannyiunk közös ügye. Ez a tábor jó lehetőséget ad arra a fiataloknak, hogy a repüléssel megismerkedhessenek. A magyar repülésnek komoly történelme van, és mi, a Honvédelmi Sportszövetségen keresztül igyekszünk segíteni, hogy a magyar fiatalok a haza védelméhez kötődő olyan honvédelmi képességgel, kompetenciával rendelkezzenek, amellyel hazánkat bármilyen bajtól meg tudják majd óvni a jövőben is. A kadétképzés része a 2020-2026-os haderőfejlesztési stratégiának.” Dr. Simicskó István óriási dolognak nevezte, hogy a polgári gimnáziumok a haza védelme ügyében egy-egy osztályt indítanak, és az ott tanulókat különleges adottságokkal vértezik föl.

Az eseményen részt vett Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is: „Gyakran mondják, hogy felbecsülhetetlen érték az, ha az ember olyan munkát talál, amit szeret is. A honvédelem esetében ez fokozottan igaz, hiszen kizárólag akkor működhet jól, akkor lehet sikeres, ha a művelője három dolog birtokában van: a tudás, az akaraterő és a hazaszeretet. A kormány célja, hogy azok, akik a katonai pályát választják, a kor színvonalának megfelelő és ütőképes hadseregben szolgálhassanak az ország védelmében. A hazai haderő szavatolja Magyarország függetlenségét és biztonságát, és Európa biztonságának megőrzésében is kulcsszerepet játszik. Ezért is fontosak az olyan lehetőségek, mint a Honvéd Kadét Program, amely a megfelelő tárgyi tudás mellett a gyakorlati ismeretek elsajátítására is nagy hangsúlyt fektet.”

A köszöntőket követően dr. Simicskó István Szentes Lászlónak, a Honvéd Szondi Sport Egyesület elnökének munkája elismeréseként átadta a Honvédelmi Sportszövetség ezüst fokozatú elismerő oklevelét.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."