,,Uraim! A haza veszélyben van!"
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 17.

Image„A magyar nemzeti létet és megmaradást illetően a 24. órában vagyunk. Ma nem az elnyomók seregei veszélyeztetik nemzetünk jövőjét, ehhez ma elég a globalizmus leple alatt beérkező kozmopolita szemlélet, s e szemlélet haszonélvezőinek aljas tevékenysége." – véli Gyóni András, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója, a székesfehérvári KÉSZ elnöke, aki eljuttatta szerkesztőségünkbe „Kereszténydemokrata gondolatok a nemzeti ünnep után” című írását. Levelét olyan fontosnak tartottuk, hogy alább Önök is elolvashatják.

 

Kereszténydemokrata gondolatok a nemzeti ünnep után

Értesülve az ünnepi „eseményekről”.

A mai Magyarországon a hatalom birtokosainak legsúlyosabb vétke, hogy nem összefogják, hanem megosztják a nemzetet. Kordonok mögött, magánhadseregeik védelmében „ünneplik” magukat és a „sikereiket”.

Miközben válság alatt görnyed az ország.

„Az idegen hatalmak, legyenek azok a Habsburgok vagy a nemzetközi globalizáció, épp úgy fojtogatnak minket, mint Petőfi idejében. Mindenkire szükség van a magyarság fennmaradása érdekében, együttes erővel nagy feladatot kell a nemzetünkért végrehajtanunk.”

Ehhez jól nevelt és iskolázott ifjúságra van szükség.

„A legsúlyosabb, hogy a hatalom birtokosai a társadalom belső megosztottságát, az egymással szembeni gyűlöletkeltés direkt és indirekt módszereit alkalmazzák”

Szembeállítanak határon túli magyart az anyaországban élő magyarral, nyugdíjast az aktív dolgozóval, cigányt a magyarral, fiatalt az időssel. A 1848-as ifjak tetteinek hátterében neveltetésük, szüleik, tanáraik lelke, a kor meghatározó magyar politikai elitjének hite rejlett. A mai Magyarországon a hatalom birtokosainak legsúlyosabb vétke, hogy nem összefogják, hanem megosztják a nemzetet, elsorvasztják az értékekre nevelő iskolákat.

A magyar nemzeti létet és megmaradást illetően a 24. órában vagyunk, ma nem az elnyomók seregei veszélyeztetik nemzetünk jövőjét, ehhez ma elég a globalizmus leple alatt beérkező kozmopolita szemlélet, s e szemlélet haszonélvezőinek aljas tevékenysége. A márciusi ifjak felismerték az akkori Magyarország gondjait és részt is vettek ezek megoldásában.

Tudták, hogy az ördög győzelméhez egyetlen dolog szükséges, hogy a jó emberek tétlenül tűrve sorsukat ne cselekedjenek, ám ők nem a lemondást, a meghunyászkodást, a megalkuvás választották, hanem óriási hittel, erővel, meggyőződéssel, bátorsággal álltak ki az igazságért, a magyar szabadság ügyéért. Iskola hazafivá nevelő szerepét megfojtották a semlegességgel, megkötik a pedagógusok kezét, az iskolák értékátadó lehetőségeit beszűkítik.

Hiába a történelmi helyzet, ha kishitű, jövőjükben nem bízó, hazájukat kevésbé szerető, vagy egyáltalán nem szerető, a „tanuljunk meg kicsik lenni” szemléletet sulykolnak az iskolákban és a „Te csak szórakozz” szemlélet sugárzik a médiában.

„S akinek március az álma, nagyot mer és nagyot akar, az méltó lesz az iskolára: mert ember és magyar!” (Wass Albert: Szeressétek az iskolát!)

 Kossuthot idézném:,,Uraim! A haza veszélyben van!”

Székesfehérvár,2009. március 16.

Gyóni András,

Székesfehérvári KDNP- képviselője a Polgári Frakciónak

A székesfehérvári KÉSZ elnöke

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."