Lendületben a Volán, újabb 3 pont
Írta: Mátay Balázs   
2020. október 19.
Pénteken hat játékosát és vezetőedzőjét "adta vissza" a koronavírus-járvány a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapatának, s teljes létszámban máris jött egy szép idegenbeli győzelem (5-3 Villachban) az ICEHL keretein belül, amit tegnap este újabb remek diadallal fejelt meg. Antti Karhula együttese a kiváló formában lévő, a rendes játékidőben ebben a szezonban még vereséget nem szenvedő HC Bozent győzte le hazai közönség előtt 5-4-re egy nagyon izgalmas találkozón.

 

 

A Volán hat perc alatt 3-0-ra elhúzott, ám a meccs közepén jött egy hétperces rövidzárlat, így máris döntetlenre álltak a felek. Ezt követően azonban újítani tudott a hazai egylet, 5-3 után pedig már az újabb nagy visszakapaszkodás nem sikerült a dél-tiroli alakulatnak, így Sarauer, Hári, Petan, Stipsicz és Szabó B. góljaival fontos 3 pontot szerzett a Volán, amely fel is kapaszkodott a tabella 5. helyére, ugyanúgy 12 pontot gyűjtve 7 meccsen, mint az előtte álló két csapat.
 
Remélhetőleg a folytatásban is kitart a lendület, ám ez nem lesz könnyű ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben. Az pedig kifejezetten aggasztó, hogy a két napja legyőzött Villach ma már nem játszhatott, mivel több játékosának is pozitív lett a COVID-tesztje, éppen úgy, mint az ellenfél,a  Dornbirn esetében. Aligha ússza meg ezt újabb fertőzöttekkel a fehérvári klub. Sajnos... Mindenesetre a hétvégén egy nagyon nehéz Innsbruck-Salzburg kirándulás vár a Hydro Fehérvár AV19-re, szombaton és vasárnap, úgy, hogy a két meccs között alig 20 óra pihenője lesz.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."