Elmarad az Adventi Jótékonysági Est Fehérváron
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2020. november 27.
Idén tartották volna meg 15. alkalommal az Adventi Jótékonysági Estet Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A program sajnos elmarad, ám a pénzadományokat köszönettel fogadják a szervezők a párkányi Szent Imre Egyházi Óvoda és a bácskossuthfalvi Napsugár Református Óvoda megsegítésére.

 

 

„Az Adventi Jótékonysági Estet 15 évvel ezelőtt, 2006-ban indítottuk útjára a keresztény iskolák támogatása, fennmaradása érdekében” – nyilatkozta az fmc.hu-nak Prekrit Judit – „A szervezést, mint a székesfehérvári Református Egyházközség tagja, örömmel vállaltam el annak idején, s munkámban mindvégig támogatott Spányi Antal katolikus megyés püspök, Somogyi László református lelkészi elnök, későbbiekben pedig a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Steinbach József, akik az est fővédnökei. Fontos megemlítenem, hogy egy ökumenikus estről van szó, ezért minden évben egy katolikus és egy református intézményt segítünk az est bevételével.”

 

Adventi Jótékonysági Est / Steinbach József református püspök (Fotó: Simon Erika)
Adventi Jótékonysági Est / Steinbach József református püspök (Fotó: Simon Erika)

 

2006-ban egyrészt a keresztény iskolák (katolikus/református) támogatására, fennmaradására kezdték el szervezni az Adventi Jótékonysági Estet (mivel 2010-ig nem részesültek állami támogatásban), másrészt azzal a szándékkal, hogy bemutassák azt az értékrendet, melyet a keresztény iskolák képviselnek városunkban. Ezen kívül azért is, hogy megismertessék Székesfehérvár polgáraival a Kárpát-medencében élő magyar testvéreink csodálatos kultúráját - népviseletük, zenéjük, táncuk bemutatásával.

 
Éppen ezért a kezdetek óta minden évben meghívtak tehetséges fiatalokat is a Kárpát-medence egy-egy tájegységéből, akik a rendezvényeken népviseletükben jelentek meg.

 

2010-ben a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a Talentum Református Általános Iskola az Adventi Jótékonysági Est teljes bevételét felajánlotta a vörösiszap károsultjainak megsegítésére.

 

2011-ben a Pusztinai Magyar Ház részesült az est bevételének jelentős részéből. 2012-ben a Kallós Zoltán Alapítvány Válaszút szórványban élő magyarsága részére ajánlotta fel a református és katolikus iskola az adományok nagy részét. 2013-ban a beregszászi Katolikus Templom felújításához, valamint a Kárpátaljai Református Egyház tulajdonát képező beregszászi Anya- és Csecsemőotthon épületének befejezéséhez járultak hozzá. 2014-ben a felvidéki párkányi Katolikus Szent Imre Egyházi Óvoda és a martosi Református Egyházi Alapiskola kapott segítséget.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/11/21/elmarad-az-adventi-jotekonysagi-est-fehervaron-de-az-adomanyokra-iden-is-szamitanak/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."