Hétfőig hideg és hó, aztán "tavasz"
Írta: Mátay Balázs   
2021. január 17.
Az előttünk álló napokban ismét nagyot fordul majd időjárásunk: vasárnap és hétfőn még nap közben is röpködnek mínuszok, s némi hóesés, hózápor is várható, majd kedden egy érkező melegfront komoly fordulatot hoz, napról napra melegszik majd, s csütörtökön már 13-14, néhol 15 fok várható, több napsütéssel, de erős széllel, ami csökkenti majd a hőérzetet. A frontérzékenyeknek, fej- és fogfájósoknak nem ezek lesznek a legszebb napjaik...

 

 

Az Időkép prognózisa szerint Vasárnap kezdetben többfelé, délután már kevesebb helyen fordulhat elő kisebb havazás, hózápor, miközben a nap második felében egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, és süthet ki a nap. A Dunántúlon többfelé, valamint helyenként a középső tájakon élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -4 és -10 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Napközben -5 és +1 fok közötti értékeket mérhetünk. Hidegfront jellegű tünetek jelentkezhetnek.

Hétfő reggel erős fagyra számíthatunk, a hóval borított, kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti tájakon néhol akár -15 és -20 fok közé hűlhet a levegő. Délután kisebb havazás érkezhet nyugatra, északnyugatra. A középső országrészben számíthatunk a legtöbb napsütésre. Napközben -6 és +2 fok közötti értékeket mérhetünk. Kedden enyhülés veszi kezdetét a helyenként megélénkülő déli-délnyugati széllel. A több-kevesebb napsütés mellett napközben már csak északkeleten és néhol keleten fagyhat, máshol 1-6 fokra van kilátás.

Szerdán a többfelé élénk, erős déli-délnyugati szél hoz további enyhülést, több napsütést, de kezdetben keleten, északkeleten még havazhat, néhol ónos eső is eshet. Délután sokfelé 5-10 fokra van kilátás, csupán északkeleten lehet hidegebb az idő. Csütörtökön már 7-14 fokot mérhetünk a szeles, de többnyire száraz időben.