Útnak indult az adomány a horvátországi földrengés károsultjainak
Írta: Fraller Illdikó   
2021. január 20.
Tegnap indult útnak Sziszekbe a horvátországi földrengés károsultjai számára összegyűjtött adomány, amit a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, a Karitász és a Szent István Művelődési Ház hirdetett meg. Az adományok között tartós élelmiszer, tisztító- és fertőtlenítőszer, ágynemű, kéziszerszám, illetve kisgép-felajánlások is vannak, amihez az Önkormányzat egymillió forintot ajánlott fel. A gyűjtés igazi összefogásban valósult meg, az egyház, a város, a segélyszervezetek és a lakosság nemes felajánlásaival, támogatásával – fejezte ki köszönetét Mladen Andrlić, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete.

 

 

Tegnap indult útjára a horvátországi földrengés károsultjai számára összegyűjtött adomány a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házból a horvátországi Sziszekbe: tartós élelmiszerekkel, az újjáépítéshez szükséges eszközökkel, szerszámokkal, a munkásoknak szükséges ruhaneműkkel, tisztító- és fertőtlenítőszerekkel. A tárgyi adományok mellett pénzadományt is gyűjtöttek: a város polgármestere volt az első felajánló, aki egymillió forintot ajánlott föl a rászorulóknak. A gyűjtést Spányi Antal megyés püspök, a Katolikus Karitász püspök elnöke védnökségével a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitásszal és a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házzal együttműködve indította el.  

Jakubek Tiborné
, az intézmény igazgatója, a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a kezdeményezés a két ünnep között indult a nemzetiségi önkormányzat részéről: „Hihetetlenül szép és példaértékű az a fajta támogatás, amit a székesfehérváriak megtettek. Különösképpen ma – amikor visszatekintve az elmúlt évre – sokan kerültek nehéz helyzetbe. Ennek ellenére az emberek érkeztek az adományokkal, fontosnak tartva, hogy a sokszor nehezen megtakarított pénzükből adományozzanak.” Hétfőn fontos telefon érkezett a helyi horvát karitásztól: nagy szükségük van minden tartós élelmiszerre, ágyneműre, lábbelikre, kesztyűkre, szerszámokra, amik az újraépítkezéshez szükségesek – ez alapján a hasznos információ alapján rendezték és válogatták az összegyűlt adományokat a Művelődési Házban.

Spányi Antal
megyés püspök a Horvátországban történtek és az egyházmegye szerepvállalása kapcsán azt mondta: „A bajban lévőnek segítségre van szüksége, és a katolikus-keresztény világnak kötelessége segíteni a bajba jutottakon. Öröm volt hallani, hogy nemcsak a Katolikus Karitász és más segélyszervezetek próbálnak szeretetükből segítséget nyújtani, hanem megmozdult Székesfehérváron a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, és szívesen állt mellé a városvezetés. Együtt összefogva tudtuk megszólítani a város lakosságát.”

A város Önkormányzatát Lehrner Zsolt alpolgármester képviselte: „A Petrinya és Sziszek környéki földrengés egy háborúval fölér: láthattuk a televízióban, a különböző médiumokban, milyen komoly károkat okozott. A város által fölajánlott egymillió forint a költségvetés elfogadását követően kerül átutalásra, a Sziszeki Egyházmegye részére.” Székesfehérvár jó kapcsolatot ápol Zadarral, a horvát testvérvárossal; Zadar polgármestere köszönetét nyilvánította a horvát polgárok nevében mindazért, amit a város, az egyház és a magánemberek felajánlottak, tette hozzá az alpolgármester.

Mladen Andrlić
, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete kifejezte, hogy nagy szeretettel és alázattal érkezett Székesfehérvárra, ahol a lakosok és a város megérezték a segítségnyújtás fontosságát, a tavaszi zágrábi földrengéshez hasonlóan. A jelenlegi állapotról elmondta, hogy a helyzet ugyan stabilizálódott, de a ma reggeli hírek újabb, a környéket érintő földrengésről számoltak be. A lakosság egy kisebb hányada még mindig nem rendelkezik biztos lakhatással, kielégítő feltételekkel a megfelelő életvitelhez – ez nagy feladatot jelent továbbra is; szerencsére a legtöbb helyen van már víz és áram a mindennapi működéshez, és közkonyhát is szerveztek az ellátáshoz. Szerdán ül össze a horvát parlament a további stratégia kialakításához, a megfelelő, hosszú távú segítségnyújtás megszervezéséhez. Az eset jó példája annak, miként reagál az emberiség az ilyen katasztrófákra, illetve arra, hogy a meglévő kormányzás, a városok, a civil szféra, a rendőrség, a mentők, a tűzoltóság hogyan tud együttműködni – ami a lakosság támogatása nélkül nem működhet, tette hozzá az összefogás jelentőségét hangsúlyozva.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."