Asztalfesztivál Biográdban - várják a jelentkezőket
Írta: Temesvári Márta   
2009. április 07.

Image„Asztalfesztivált” rendeznek a horvátországi Biográdban június 5-én és 6-án, amelyre meghívást kapott Székesfehérvár is. Vargha Tamás, Székesfehérvár Társadalmi kapcsolatainak tanácsnoka tegnap fogadta városunkban Marin Szkenderovicsot, a Budapesti Horvát Turisztikai Iroda igazgatóját, aki tájékoztatást nyújtott a gasztronómiai és folklór programról, amelyre idén először külföldi „kiállítókat” is várnak.

 

Biográd neve magyarul „Tengerfehérvár”-t jelent, ám nemcsak a két város hasonló név-hangzása miatt gondoltak Székesfehérvárra a horvátok, hanem azért is, mert több kapcsolódási pontot is felfedezhetünk történelmünkben. (Pl.: Könyves Kálmánt Biográdban koronázták meg)

Image
.

Vargha Tamás a sajtónak elmondta, hogy a Fesztiválon egy hosszú asztalt állítanak fel Biográd főterén, amely különleges étel-specialitások bemutatására hivatott. A szervezők idén először külföldieknek is lehetőséget biztosítanak arra, hogy felvonultassák országuk hagyományos étkeit – s erre várják most a jelentkezőket, akik a Székesfehérvári Polgármesterei Hivatal Közművelődési Irodájára nyújthatják be igényeiket.

Eddig Ausztriából, Csehországból, Szlovéniából, Olaszországból jelezték részvételi szándékukat a szakácsok, éttermek és különböző csoportosulások.

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

Vargha Tamás pedig azért támogatja ezt az elképzelést, mert úgy véli, ez egy jelentős állomása lehet a közös turisztikai és marketing kapcsolat kiépítésének, s szeretné, ha az emberek nem csak azért utaznának el a tengerpartra, hogy üdüljenek, hanem azért is, hogy megismerjék Biográd kultúráját is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."