Nem borult a papírforma a KRC ellen
Írta: PecsuPress   
2021. április 05.
A rájátszásban eddig hibátlag mérleget produkáló Kecskeméti RC ellen ezúttal sem tudott nyerni a MÁV Előre-BERICAP. A férfi röplabda Extraliga kvalifikáló kör 6. fordulójában három szettben maradt alul Gelencsér Balázs alakulata.

 

 

A tatai Güntner Arénában mindössze ötvenhét percig tartott a MÁV Előre-BERICAP – Kecskeméti RC bajnoki összecsapás. Az első szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok, amit az is bizonyít, hogy 8:6-nál a Neukum Gábor csapatkapitányt és Oleksii Denint ezúttal is nélkülözni kényszerülő MÁV, 17:15-nél a KRC, 20:19-nél pedig ismét a vasutas gárda vezetett. Ezután viszont négy pontot szereztek zsinórban a vendégek, s hiába zárkóztak fel Salazarék, egyenlíteni nem tudtak. A Kecskemét 25:23-ra nyerte a nyitó etapot.

A második játszmában jelentősen eltérő volt a játék képe az elsőhöz képest: a KRC végig vezetett, a MÁV csak az eredmény után futott. 13:12-nél ugyan egyetlen ponttal mentek a kecskemétiek, de egalizálás helyett négy vendég pont következett. Innentől pedig Dávid Zoltán csapata magabiztosan behúzta a szettet, 25:16-ra.

A harmadik játékrész sem szólt hazai feltámadásról, 10:1-es remek szériával kezdett a Kecskemét. 16:12-nél sikerült négy pontra megközelítenie a MÁV-nak ellenfelét, azonban 24:14-nél a korábbinál is nagyobb volt a különbség a két fél között. Végül a másodikhoz hasonlóan ezt a szettet is 25:16-ra hozta a KRC, 3:0-s sikerrel lezárva a bajnoki mérkőzést.

A tabellán a Kecskemét továbbra is első 6/6-os győzelmi mutatóval, míg a MÁV Előre-BERICAP ötödik helyen áll egy győzelemmel és öt vereséggel.

Férfi röplabda NB I Extraliga kvalifikáló kör, 6. forduló:
MÁV Előre-BERICAP – Kecskeméti RC 0:3 (-23, -16, -16)
Tata, zárt kapuk. Vezette: Halász, Sík.
MÁV: Szőke, Tóth, Kholman, Salazar, Kulcsár, Stefanovics. Csere: Szentesi, Takács (liberók), Arató, Náhol. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.
KRC: Nagy, Krupánszi, Kaszap, Stréli, Rabeka, Kandulinski. Csere: Tüske (liberó), Horváth, Szabó. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Gelencsér Balázs vezetőedző: “Nyitásfogadás nélkül ezt a sportágat nem lehet játszani. Az első szettben nagyjából ez a játékelem működött, így tudtunk támadásokat építeni, partiban voltunk a Kecskeméttel. Ezek után érthetetlen módon elkezdtünk betlizni, képtelenek voltunk az ellenfél szerváival mit kezdeni.”

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."