Jelentkezz a Snétberger Programba!
Írta: Torma Kinga Regina   
2021. április 08.
Tehetséges, hátrányos helyzetű muzsikuspalántáknak hirdet tehetséggondozó programot a Nemzeti Tehetség Központtal közösen a Snétberger Alapítvány. A 12 és 22 év közötti fiatalok sikeres felvételi után egy évig ösztöndíjjal tanulhatnak a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Jelentkezési határidő: április 30.

 

 

„Tehetségesnek tartod magad? Vagy csak szeretsz muzsikálni? Nyitott vagy a klasszikus zenére, a jazzre? Elmúltál 12, de nem vagy még 22? Szeretnél világhírű művészektől tanulni? Akarsz jó zenekarban muzsikálni?” – írja felhívásában a Snétberger Program, amelyet a Snétberger Alapítvánnyal közösen a Nemzeti Tehetség Központ hívott életre.

A tehetséggondozó ösztöndíjpályázatra olyan 12-22 év közötti hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezését várják, akik már játszanak valamilyen hangszeren, érdekli őket a zene és mindenük a muzsika. Ők a sikeres felvételi után egy évig ösztöndíjas diákként tanulhatnak majd a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Az év során egy mentor kíséri a munkát, mint például Snétberger Ferenc, Oláh Tzumó Árpád, Lamm Dávid, Tóth Mátyás, Pocsai Kriszta, Lakatos György vagy Csík Laura, és olyan kiváló vendégelőadóktól is elleshetnek egy-két fortélyt a hallgatók, mint David Friedman, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos. A rengeteg egyéni hangszeres, zenekari, zeneelméleti és improvizációs óra mellett tanulhatnak angol, beás és lovári nyelvet, Alexander testtudat módszert is a fiatalok, és nagy előny, hogy lesznek olyan mentorok is, akik segítenek a továbbtanulásban, pályázatírásban számukra.

A jelentkezéshez nem kell mást tenni, mint egy videós anyag keretében megmutatni, hogy mit is tudnak a pályázók: a szervezők azt kérik, hogy a gyerekek mondják el nevüket, életkorukat a videó elején, és azt, hogy hol élnek, mióta zenélnek és kitől tanulnak jelenleg játszani.

Jelentkezni a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges email címre elküldött videóval, valamint a https://www.snetbergercenter.org/hu/Legyel-a-diakunk címen kitölthető űrlappal lehet április 30-ig.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."