Elkészült a Szivárvány Óvoda udvara
Írta: Torma Kinga Regina   
2021. április 08.
Már megújulva várja vissza a gyerekeket a Szivárvány Óvoda udvara, az intézmény kertje ugyanis teljes felújításon esett át az elmúlt hónapok során. A nettó 23,2 millió forintos beruházás nyomán a kicsik többek között új és felújított játszóeszközöket, biciklipályát is élvezhetnek majd.

 

 

új és felújított játszóeszközöket, biciklipályát is élvezhetnek majd. Mint dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: a Szivárvány Óvoda mellett másik négy intézmény udvara – a Tolnai Utcai Óvoda Sziget Utcai Tagóvodája, az Árpád Úti Óvoda, a Ligetsori Óvoda és a Napsugár Óvoda – is megújult mintegy nettó 141,38 millió forint értékben, egy TOP-os pályázati forrásnak köszönhetően. A programon részt vett dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő, valamint Nagyné Cseterics Éva, az intézmény igazgatója.

 

A Zombori útra érve már a Szivárvány Óvoda kerítése is jelzi, hogy nagy változáson esett át az intézmény kertje az elmúlt hónapok során. A korszerűtlen alumíniumlamellákból álló utcafronti kerítést korszerű és biztonságos váltotta fel. Az óvodaudvaron már meglévő, az évek során kissé elhasznált állapotú játszóeszközöket felújították, másik részüket pedig elbontották, és helyükre új játékokat telepítettek. Így az udvar többféle hintával, rugós játékkal, mászótoronnyal, babaházzal és csúszdás toronnyal bővült. A betonburkolatú biciklipályát gumiburkolattal egészítették ki, két kavicsos körbejárót is megvalósítottak, de az udvar legvidámabb színfoltja – a színes növények és fák mellett – az intézmény nevében is szereplő szivárványos rekortánburkolat lett.

Dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy a Szivárvány Óvoda udvarának átadásával egy öt intézmény felújítását magában foglaló projektet zárnak le: „A Tolnai Utcai Óvoda Sziget Utcai Tagóvodájában, az Árpád Úti Óvodában, a Ligetsori Óvodában, a Napsugár Óvodában, illetve itt, a Szivárvány Óvodában történtek udvarfejlesztések több mint 141 millió forint összértékben. Ez környezeti rendezést, biztonságos burkolatok kialakítását és a játékok felújítását, bővítését jelentette. Ezzel összességében elmondható, hogy Európai Uniós forrásból, valamint városi forrásból és támogatásokból sok óvoda udvarát már meg tudtuk újítani.” –mondta a polgármester, aki hozzátette, hogy valamennyi fejlesztés fontos a város életében, de a gyermeket is érintő beruházások kiemelt helyen szerepelnek.

Bár ma csak 15 gyermek felügyeletét láttuk el, elmondhatom, hogy mindenki nagyon várja már, hogy újra birtokba vehesse a megszépült udvarunkat, ugyanis a gyerekek az ablakból nézhették végig a felújítás folyamatait.” – kezdte gondolatait Nagyné Cseterics Éva. Az igazgató örömét fejezte ki, hogy a gyermekek ezentúl még biztonságosabb körülmények között vehetik igénybe a játékokat, és gyönyörű környezetben élvezhetik a friss levegőt. Elmondta, hogy külön köszönet illeti a kivitelezőket, akik minden esetben szem előtt tartották, hogy egy aktívan működő intézmény udvarán kell dolgozniuk, és a tervezés során beépítették az esetlegesen felmerülő ötleteket és igényeket is.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy a beruházásra a Zombori út tavalyi évben elkészült felújításával, komplexen kell tekinteni. „Végre megoldódott az intézményben a csapadékvíz elvezetése is. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek mellett a szülők is örülnek majd annak, hogy ilyen gyönyörű környezet fogadja és szolgálja ki ezentúl a kicsiket.”

Az öt intézmény, a Tolnai Utcai Óvoda Sziget Utcai Tagóvodája, az Árpád Úti Óvoda, a Ligetsori Óvoda, a Napsugár Óvoda és a Szivárvány Óvoda udvara a „Terület- és Településfejlesztési Operatív program, TOP-6.2.1.-16-SF1-2017-00003 számú, Óvodai udvarok megújításához kapcsolódó új udvari játszóeszközök telepítése és egyéb építési munkák elvégzése” tárgyú projekt keretein belül készült el mintegy nettó 141.388.620 forint értékben.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."