Életet ajándékozó kórház
Írta: Temesvári Márta   
2009. április 10.

ImageAz „Életet ajándékozó kórház” címet nyerte el a Fejér Megyei Szent György Kórház. Csathó Barna kommunikációs referenstől megtudtuk, hogy Dr. Szabó László főigazgató a Magyar Kórházszövetség XXI. kongresszusán vette át a rangos elismerést az Országos Vérellátó Szolgálat képviselőjétől. Ebben az elismerésben az az intézmény részesülhet, ahol az előző év adataihoz képest a legnagyobb mértékben emelkedett a megvalósult donációk száma.

 

Ezen szempont alapján a 2008. esztendőben a Fejér Megyei Szent György Kórház szerepel az összehasonlítás első helyén. Az intézményben a múlt évben 11 megvalósult donáció történt. Ez a tény azt is mutatja, hogy a kórházban magasan szervezett és kiválóan működik az intenzív osztály.

Az intézmény Szervkivételi Bizottságának vezetője, dr. Sárkány Ágnes főorvosnő elmondta: Magyarországon csakúgy, mint a világ más részein, donorhiány van. A donorok számát messze meghaladja a szervre várók száma. Ezért is fontos minden lehetőség kihasználása, hiszen a szervátültetés a várakozó beteg számára az új életet jelenti.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a szervátültetésre egy ember halála teremt alkalmat. Egyszerre szomorú tény tehát, ugyanakkor a túlélés egyetlen esélye egy másik ember számára. Köszönet és tisztelet illeti mindazokat, akik lehetővé tették, és segítették a donációt!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."