A húsvét hordozza a legfontosabb üzenetet
Írta: Temesvári Márta   
2009. április 10.

ImageSpányi Antal megyéspüspök szerint a húsvét nem külsőségei és talán nem is megélt belsőségei miatt számít a keresztény világ legnagyobb ünnepének, hanem jelentése miatt. „A húsvét hordozza a legfontosabb üzenetet.” – mondta a megyés főpásztor – „A karácsony egy bájos, kedves ünnep, amikor köszöntünk egy gyermeket, akinek érkezése örömmel tölti el szívünket."

 

A húsvét már annak az ünnepe, hogy ez a kisded felnőtt, s igazolta, hogy ő az Isten fia, a Megváltónk, a Messiás, akire a választott nép évszázadokon keresztül, egymást váltó generációkon át várakozott, és beteljesíti küldetését. A küldetése pedig az volt, hogy a szeretet elutasító, bűnben megmaradó embert szeresse minden áron.

Image
Fotó: Temesvári Márta

A jó embereket könnyű szeretni. De azokat, akik rosszak hozzánk, akik megaláznak és meggyötörnek – nagyon nehéz. Krisztusra kivetette atyja a hűség próbáját, és neki igazolnia kellett ezt a szeretet.