Krisztus keresztútjából kell erőt merítenünk
Írta: Temesvári Márta   
2009. április 12.

Image„A keresztény ember életében nagyon fontos a keresztút járása.” – mondta Spányi Antal a nagypénteki keresztút végigjárásakor, a stációk után – „Ilyenkor elkísérjük lélekben Krisztust szenvedése útján. S nemcsak kínjait szemléljük, hanem elsősorban azt a szeretetet, amely erőt adott neki a szenvedések elviseléséhez. Az embernek találkoznia kell a szenvedéssel. Nincs olyan földi halandó, akinek ne kellett volna valamikor szenvednie. Ez az élet velejárója.”

 

„A kérdés csak az, hogy miképpen szenvedünk: ökölbe szorított kézzel, indulatokat kiváltva, vagy békességben és türelemmel. Erre látunk példát Krisztustól. Aki képes tanulni tőle, aki erőt tud meríteni keresztútjából, annak a szenvedések is mássá válnak, annak abból is csak békessége és szeretete lesz.”

Másnap este, a vasárnapi vigíliára a Székesegyház előtt várakoztak a keresztények, hogy részt vegyenek az év legszebb szertartásán.

„A keresztény élet legfontosabb éjszakája az, amelyik húsvét hajnalra virrad.” – mondta a megyés főpásztor – „Ekkor ünnepeljük Krisztus feltámadását. Nagyon fontos, hogy ne egy régmúlt eseményre emlékezzünk vissza, hanem valóban találkozzunk a föltámadott Jézussal, amely a hitben megtörténik. Ez a találkozás ad nekünk örömet, reményt, s erőt a földi élethez, hogy akár keresztjeinket is könnyebben tudjuk hordozni, mert tudjuk, hogy Krisztushoz kötődünk és feltámadunk vele.”

Jézus szimbóluma az új tűz, amit a mise kezdetén, a templom előtt megszentelt Spányi Antal, s amelyről meggyújtotta a húsvéti gyertyát, Krisztus feltámadásának jelképét. Ezen látható volt az évszám - hogy Övé az idő és az örökkévalóság -, a kereszt - amelyen meghalni látszott, meg is halt, de harmadnapra feltámadt -, valamint a megyés főpásztor felszúrta rá az öt tömjénszemet is, amely Jézus öt sebére emlékeztetett. Ezt követően bevonult a templomba, ahová a hívek égő mécsesekkel követték, s nemsokára lehullt az oltárról a gyászlepel.

A misén a katolikusok megújították keresztségi ígéreteiket, s voltak olyan fiatalok, akiket a megyés püspök most keresztelt meg. Végezetül, az Allelujás szentmise után körmenet indult a Püspöki Palota felé, jelképezve, hogy felkínálják Krisztus örömét és szeretetét az egész világnak.