Jézus halála kapcsán Bencze András evangélikus lelkésszel beszélgettünk, aki eltöprengett azon, hogy a nagyszombat egy különleges nap, hiszen akkor cselekvési szinten nem történik semmi. Ez a sírban nyugovás napja. Ha ennek a teológiai mélységét nézzük, akkor azt látjuk, hogy a szent test megszenteli azt a helyet, ahová halottainkat temetjük, ahol majd a mi testünk is pihen. Másrészt - az apostoli hitvallás kifejezésével élve - „Krisztus alászállt a pokolra”. Tehát a maga istenségével vállalta a kárhozatot.

Rettenetes mélység ez. Péter levele arról szól, hogy Jézus meglátogatja a halottak birodalmát, s megkeresi az Istentől elrekesztetteket. Döbbenetes, hogy mit vállalt magára azért, hogy nekünk jó legyen. Nemcsak a földi kínjainkat vette át, hanem a kárhozatban is szenvedett helyettünk. A nagyszombat másik üzenete a tétlenség.

Van, amikor el kell fogadnunk a cselekvés-mentességet. Ha például eltörik a lábunk, akkor nem tudunk mást tenni, mint hagyni, hogy mások kiszolgáljanak. Amikor Jézus a halál mélységébe került, az emberek nem tudtak mit tenni ez ellen, és ő se tett semmit, hanem várta az Isten szabadítását. „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!"

Ez a keresztények nagy reménysége is. Hogy amikor nincsen lehetőség a cselekvésre, akkor a hívő ember mer várni. Arimátria József elkérte Pilátustól Jézus testét, tehát cselekedett, mert akkor jött el ennek az ideje. De amikor várnia kellett, akkor várt. Ugyanígy: amikor a zsidók kijöttek az egyiptomi fogságból és odaértek a Vörös-tengerhez, amely elzárta előttük az utat, mögöttük pedig a fáraó hadserege nyomult előre, azt mondta nekik Mózes Isten szavaival: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" (2Móz 14,10-14) Vagyis: Várjátok az Úr szabadítását.

És ezt teszi Jézus is. A várakozás nagyon nehéz, s Ő ebben a fölöttünk jár. A húsvét valójában ebből érthető meg. Ha valakinek nincsen nagyhétje, böjti elmélkedése, akkor a húsvét nem jelent számára semmit.

A „húsvét” szó is abból az időből származik, amikor az emberek még komolyan vették a böjt testi vonatkozását. Megtartóztatták magukat valamitől, például a hústól. Húsvét, azaz: húst veszek magamhoz végre. Eddig szenvedtem a hiányától, de most már nem. „Ugyanezt kellene lelki értelemben is átélnünk” – zárta eszmefuttatását Bencze András – „ Rádöbbennünk arra, hogy milyen nagy szükségünk van Istenre. Hogy mi is ott fekszünk Krisztussal együtt a halálban. Úgy gondolom, hogy az a társadalom életképes igazán, amelyikben jelen van ez a fajta tapasztalat: a húsvéti hit.”